Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

2016. február 28-án került sor gyülekezetünkben a rendes évi Canonica Visitatiora, azaz egyházlátogatásra, amelynek keretén belül az egyházközségbe érkező vendégek megvizsgálták gyülekezetünk elmúlt évi lelki életét és anyagi gazdálkodását. A 18:00 órakor, a református templomban istentisztelettel kezdődő, majd a gyülekezeti otthonunkban presbiteri gyűléssel folytatódó egyházlátogatásra Nt. Dócs Szilvia szomotori és Nt. Langschadl István kiskövesdi lelkipásztor érkezett gyülekezetünkbe.

Gyülekezetünkben 2003-ban lett megalapítva a KOINONIA jótékonysági alap, ami egyházközségünk szolgálatát, a gyülekezeten belüli munkálatokat hívatott segíteni, támogatni. Ez az alap az állami törvények által kínált lehetőségből, a felajánlható adószázalékokból tud működni és tudja egyházközségünk értékteremtő szolgálatát támogatni. Az elmúlt években sok mindenhez hozzájárult a KOINONIA, számos alkalom megvalósulását segítette anyagilag, és a gyülekezet lelki építkezésén túl a fizikai építkezések, felújítások előrehaladását is segítette. Az elmúlt éven így támogatta a KOINONIA jótékonysági alap énekeskönyvek és Bibliák beszerzését a gyülekezeti otthon alkalmaira, anyagilag járult hozzá a templom tervezett felújításához, s ugyancsak az alap hathatós támogatásának köszönhetően sikerült kicserélni a parókia két elöregedett bejárati ajtaját. Köszönet érte.
 
Ahhoz azonban, hogy hatékonyan tudjon ez az alap működni, s továbbra is anyagi segítője tudjon gyülekezetünknek lenni az szükséges, hogy mindazok, akik élni tudnak adószázalékaik felajánlásával, pár percet szánjanak erre, s ily módon, az adójuknak felajánlható részét "változtassák" adománnyá. Idén is van lehetőség arra, hogy az alkalmazottak és a vállalkozók, jogi személyek a KOINONIA jótékonysági alap javára ajánlják fel adószázalékaikat.
Bővebb felvilágosítást a lelkészi hivatalban is tudunk adni. Alkalmazottak adószázalékainak felajánlásához szükséges nyomtatványok innen letölthetők: Vyhlasenie, Potvrdenie.
 
A felajánláshoz szükséges adatok a következők:
 
Obchodné meno, názov (megnevezés): KOINONIA
Právna forma (jogi forma): Neinvestičný fond
IČO (identifikációs szám): 31256384
Adresa (cím): Kostolný rad 13, 077 01 Kráľovský Chlmec
Július 7-11. napokon gyülekezeti kirándulást szervezünk, amelynek célja, hogy a Királyhelmeci Református Egyházközség tagjai látogatást tegyenek a Sepsiszentgyörgy-Szemerjai Református Gyülekezetben. Az öt napos kirándulás során több állomáson megállnánk, s Erdély nevezetességeit is megtekintenénk – legalábbis amik e pár napba beleférnek. A tervezett program a következő lenne, ami a kirándulócsoport összetétele függvényében némileg változhat:
 
 
Július 7. (csütörtök): Szatmárnémeti, Ákos, Zsibó, Méra
Estére érkeznénk meg Kolozsvárra, a Bethlen Kata Diakóniai Központba, ahol a vacsora és szállás lenne
 
Július 8. (péntek): Kolozsvár látnivalói
A reggeli, vacsora és a szállás ugyancsak a Diakóniai Központban lenne.
 
Július 9. (szombat): Parajd, Korond, Farkaslaka
Estére érkeznénk Illyefalvára, a Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központba, ahol a vacsora és a szállás lenne.
 
Július 10. (vasárnap): Sepsiszentgyörgyön részt vennénk az istentiszteleten, az ottani gyülekezet tagjaival töltenénk a napot; a város nevezetességeit tekintenénk meg; 
Este újra Illyefalván lenne a szállásunk.
 
Július 11. (hétfő): Segesvár
Reggeli után indulnánk haza, s útközben megállnánk Segesváron.
 
Az egy főre eső részvételi költség 130,- €, ami az útiköltséget, szállásdíjat, reggeli és vacsora költségét foglalja magában, valamint a parajdi sóbányába a belépő árát. Kolozsváron idegenvezetőt is szeretnénk biztosítani, hogy az ott töltött időben a lehető legtöbb látnivalót megnézhessük. A kirándulás nem csak egy ismeretterjesztő út kíván lenni, ezért az út során minden nap az elcsendesedésre, közös áhítatra is szánunk majd időt. 
A szállásokat előzetesen lefoglaltuk, de azok megerősítése feltétlenül szükséges, amire záros határidőt kaptunk. Fontos, hogy aki e gyülekezeti kiránduláson részt kíván venni, az február 14-ig jelezze ezt a lelkészi hivatalban személyesen, vagy telefonon (056-6321972).
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja házi gondozói szolgálatot indít, amelyhez gyülekezeti tagok is csatlakozhatnak gondozókként, vagy gondozottakként. 
Református gyülekezeteinkben, mint ahogyan országosan, vagy összeurópai viszonylatban is, sok az idős. A társadalom átalakulása miatt, a fiatalabb generációk kényszerű elvándorlása következtében az idősekről való gondoskodás sokszor nem megoldható szűk családon belül. Ugyanakkor, amíg lehet, mindenki szeretné élete alkonyát a saját otthonában, a megszokott környezetében eltölteni, s csak végső esetben „kíván” egy-egy szociális intézmény falai között élni. Ezt a tényt felismerve, az állam is igyekszik támogatni a házi gondozói szolgálatok működést, vagyis hogy az erejében megfogyatkozó, mások segítségére szoruló személyek otthonukban maradhassanak, és egy segítőt, egy fizetett gondozót kapjanak. A Diakóniai Központ küldetéséhez és szolgálatához hozzátartozik a rászorulók segítése, az idősekről való törődés munkálása. Ezért is igyekszik – az állam által nyújtott lehetőségeket is kihasználva – egyfajta hidat képezni, és a gyülekezetekben megtalálni a segítésre, gondozásra szoruló személyeket, s ugyanakkor megtalálni azokat is, akik szívesen végeznék a gondozói szolgálatot idehaza, gondoskodnának másokról, fizetett munkakörben segítenék a gondoskodásra szorulókat. 
A református egyház Diakóniai Központja hat megyében regisztrálta a gondozói szolgáltatást, s így Kassa Megyében is, vagyis a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiben és így a mi gyülekezetünkben is van lehetőség az említett intézmény szárnyai alatt gondozást vállalni, illetve gondozást igényelni. 
 
 
Gondozóként munkát vállalni szándékozók számára fontos tudni:
A gondozó személye nincs életkorhoz kötve, így nyugdíjasként is lehet végezni ezt a munkát. Anyasági szabadságot töltve, vagy akár másodállásban is lehet gondozói szolgálatot végezni. A gondozó és a gondozott személy nem élhet egy háztartásban, s gyermek-szülő, unoka-nagyszülő, vagy éppen házastársi kapcsolat sem lehet közöttük. Az végezhet gondozói szolgálatot, akinek erre vonatkozó képesítése van, vagyis minimálisan egy erre irányuló tanfolyamot már elvégzett. Azoknak is igyekszik a Diakóniai Központ segíteni, akiknek nincs ilyen jellegű képzése, de szeretnének gondozóként munkát vállalni a Központon keresztül. Ezért, február folyamán egy gondozói képzést indít a Diakóniai Központ Királyhelmecen, amely a munkanélküliek számára ingyenesen, a nem munkanélküliek számára kedvezményesen végezhető el. A nemzetközi szinten is elismert oklevelet nyújtó képzésre az jelentkezhet, aki vállalja, hogy a képzést követő egy éven keresztül a Diakóniai Központ gondozójaként, alkalmazottjaként fog tevékenykedni.
 
A gondozói szolgálatot igénylők számára fontos tudni:
A helyi önkormányzat illetékes osztályán kell kérvényezni a házi gondozói szolgálatra való igényt, aminek a jogosultságát, az orvosi vélemény alapján állapítják meg, és ez alapján határozzák meg a rászorultság mértékét is, vagyis, hogy napi hány órás gondozásra szorul a kérvényező. A rászorultság mértéke különböző lehet, így azok is igényelhetik ezt a szolgáltatást, akik még sok mindent el tudnak végezni, de egyre több feladat elvégzése már nehézséget okoz. A gondozó bérét a Diakóniai Központ fizeti, azonban a gondozottnak is hozzá kell járulnia a szolgáltatáshoz. Az egy hónapra jutó hozzájárulás, napi nyolc órai gondozói szolgálat igénybevétele esetén kb. 35,- Euro. Kevesebb idejű szolgáltatás igénylése esetén ez összeg kevesebb. 
 
 
A gondozói szolgálat elindítása egy új út a református egyház és a Diakóniai Központ számára, és egy új lehetőség a gyülekezetek, s nem utolsó sorban az egyháztagok számára a szeretetszolgálat gyakorlására. A Diakóniai Központ fontosnak tartja, hogy a házi gondozásban ne csupán a fizikai segítségnyújtás történjék meg, hanem az idősek, a gondoskodásra szoruló személyek lelkével való foglalkozást, a lelki szükségletekre való odafigyelést is kiváltképpen fontosnak tartja.
 A program keretei, amelyen belül a Diakóniai Központ szolgálata is elindul, bizonyos szinten behatárolják a lehetőségeket, de a szükséget látók, a gondozásra szoruló személyek a központon keresztül rátalálhatnak a hivatásos gondozóként munkát vállalni akaró egyháztagokra. Ebben minden segítséget meg kíván adni a református egyház szeretetszolgálati intézménye.
A Diakóniai Központ várja a program iránt érdeklődőket, a gondozást igénylő, vagy éppen gondozói munkát vállalni kívánó személyek jelentkezését. Tekintettel arra, hogy a fent említett tanfolyam hamarosan és kis létszámmal indul, valamint, hogy a szolgálatot márciustól szeretnék elindítani, az érdeklődők mielőbb jelentkezzenek a következő elérhetőségeken: diakonia.kozpont[kukac]gmail.com
Milyen volt az elmúlt év? Erre a kérdésre igyekszünk most választ adni, az elmúlt esztendőt, annak eseményeit próbáljuk összegezni. Részben könnyű ez a feladat, hiszen csupán leírni kell a megvalósult eseményeket, gyülekezeti alkalmakat, másrészt viszont nehéz dolgunk van, hiszen az egyház, a gyülekezet nem csak egy szervezet a sok közül, hanem az a közösség, amelyben nem csak létszámban, vagy mondhatom úgy is számokban, kimutatható eredményekben kell növekedni, hanem növekedni kell hitben, erősödni kell Istennel való kapcsolatunkban. Persze ez utóbbinak is, a hitbeli növekedésnek is kell, hogy legyenek látható jelei, gyümölcsei, de nyílván kevésbé mérhető, számokban kevésbé kifejezhető, mint a gyülekezet statisztikája, vagy éppen anyagi gazdálkodása. Ugyanakkor erős biztatásunk van a minket elhívó és szolgálatba küldő Istenünktől, aki azt mondja: szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15,58). Azt mondja az ige, hogy legyünk szilárdak, legyünk rendíthetetlenek és buzgólkodjunk az Úr munkájában. Nem véletlenek ezek a felszólítások, hiszen olyan időket élünk – s megjegyzem, hogy minden idő, ilyen idő volt –, amikor a keresztyéneknek, Krisztus követőknek szilárdan kell hitükben megállniuk. Rendíthetetlennek kell lenni, és meg kell állni minden hamis tanítás, liberális szabadelvűség, és térségünkre is egyre jobban jellemző szabadosság kereszttüzében is. Ma is, és térségünkben is keresztyénüldözés korában élünk, s lehet, hogy nem templomainkat gyújtják fel, csak éppen Európa nyugatabbi feléről, s olykor egészen közelről is a keresztyén alapelveket vonják kétségbe, hitvallási alaptételeinket kérdőjelezik meg, s az egyháznak a templom falain belül maradását követelik. De az ige arra bíztat, hogy buzgólkodjunk mindenkor az Úr munkájában, és egy ígéretet is e mellé fűz: fáradozásotok nem hiábavaló. Hisszük, hogy az elmúlt évi fáradozásunk sem volt hiábavaló, és ha voltak is fogyatkozásaink, esetleg mulasztásaink, voltak események, alkalmak, amelyekben örömét lelte a mi Istenünk. Ezzel a reménnyel veszem sorra az elmúlt év eseményeit, legalábbis annak könnyebbik, számszerűsíthető, kimutatható részét.
 

Lelki élet 

Istentiszteletek

Az elmúlt év folyamán 116 alkalommal volt vasár- és ünnepnapi, 40 alkalommal hétköznapi, 32 alkalommal bűnbánati istentisztelet. Ezen istentiszteletek mellett 2 alkalommal került sor ökumenikus istentiszteletre a város napja alkalmából, valamint a halottak napja alkalmából. Összesen tehát 190 alkalommal hívogattak a harangok istentiszteletre. 
Az elmúlt évben voltak istentiszteletek a Mécs László utcai idősek otthonában, de alkalomszerűen a Mailáth utcai otthonban, valamint a kórházban található idősgondozóban is volt istentisztelet, illetve úrvacsoraosztás.
Az istentiszteleteken a gyülekezet lelkészei váltakozva szolgáltak. Egyházlátogatóként Kendi Csaba, esperes bacskai, és Blanár Erik kisgéresi lelkipásztorok szolgáltak. Szopó Ferenc, bodrogszentesi lelkipásztor helyettesítő lelkészként két temetés alkalmával hirdette a feltámadás evangéliumát a gyülekezetben. Varga Evelin, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának 3. éves hallgatója húsvéti legátusként szolgált gyülekezetünkben. 
 

Úrvacsorai közösség

Hat alkalommal terítettük meg az úrasztalát és szolgáltattuk ki az úrvacsora sákramentumát. Tavaly is a három sátoros ünnepen, vagyis karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor úrvacsoráztak a legtöbben. Ezúton is hangsúlyozom, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor éljünk ezzel a szentséggel és erősödjünk általa is hitünkben, a Krisztus által számunkra is kínált bűnbocsánatban.
 

Bibliaóra

A nyári hónapokat leszámítva a bibliaórai alkalmak is meg voltak tartva. A csütörtöki bibliaórákon a Bibliaolvasó vezérfonal szerinti igeszakaszokon elmélkedtünk közösen. Emellett új énekeket is tanultunk, vagy ritkán énekelt dicséretek éneklésére is szántunk időt. A halottak napján, a kis bibliaórás csoport, a városi temetőkben lévő lelkészsírokat kereste fel, és imádságban ott adtak hálát az elődökért az Istennek. 
A Lídia bibliakör, bibliaóra alkalmai kéthetente kedden este voltak megtartva, amelyre az asszonytestvéreket vártuk és várjuk ezt követően is. Ezen az alkalmon a Bibliában szereplő asszonyok életén keresztül tekintettek Isten munkájára. 
A múlt év őszén újrakezdtük az ifjúsági alkalmakat, vagyis gyülekezetünk fiatalabb generációjának szánt bibliaórákat, amelyeken egy-egy fiatalokat érintő témát dolgoztunk fel péntek esténként. 
 

Konfirmációi előkészítő

A konfirmációi előkészület, vagyis a kátéoktatás 3 csoportban történik: egy előkészítő csoport a 6. évfolyamba járóknak, majd az első és a második csoport a 7. és a 8. évfolyamba járó gyerekeknek. Pünkösd előtti vasárnap 3 ifjú testvérünk tett vallást hitéről. A királyhelmeci gyülekezet konfirmációs anyakönyvének adatait szemlélve az állapítható meg, hogy egyházközségünkben a háború óta nem volt ilyen kevés konfirmáló. A mostani csoportok létszáma sem nagy, s az előttünk álló évfolyamokat látva ugyancsak nyilvánvaló, hogy a pár évvel ezelőtti, közel 30-40 fős konfirmandus csoportlétszám a közeljövőben nem valószínű. Ezért is fontos, hogy a gyülekezet is hangsúlyosan figyeljen a gyerekekre, vagy akár azok családtagjaira. Figyelmünket olyan módon is fejezzük ki, hogy a konfirmációs istentiszteleten a jelenlétünkkel, imádságunkkal is támogatjuk a hit önálló útján induló ifjú testvéreinket.
Minden éven számot adunk egy új konfirmációs anyag szükségességéről, ami most, amikor világunk még jobban keveredik, és idegen vallások tanításai hozzánk is elérnek, ez talán még égetőbb szükség. Fontos, hogy tisztában legyünk hitünk tanításaival, vagyis a Szentírás igazságaival, hogy be ne csapjanak, meg ne tévesszenek bennünket, amire bizony számos példa van.
 

Hitoktatás

  A szünidő napjait, valamint az úrvacsorás és ünnepi istentiszteleteket leszámítva minden vasárnap, a délelőtti istentisztelet alatt volt vasárnapi iskola a gyermekek számára. A vasárnapi iskolában, vagy gyermek-istentiszteleten való részvétel, a gyermeklétszám nagyon változó. Gyerekekkel való beszélgetések kapcsán az a meglátásunk, hogy többen jönnének, amennyiben a szülők hoznák őket. Nyilván ebben a szülők felelőssége óriási.
A hitoktatás kapcsán kell elmondanunk, hogy a városnak mindkét általános iskolájában és a gimnáziumban van hitoktatás. 14 csoportban 234 diák vesz részt a református hittanoktatásban, amely hitoktatást a gyülekezet lelkészei végzik. Szeptembertől a Kossuth utcai óvodában is van heti rendszerességgel hittanfoglalkozás a gyerekeknek, amelyet a lelkésznő vezet.
 

Egyéb gyülekezetépítő alkalmak

Az említetteken kívül a következő alkalmakról, eseményekről kell még beszámolnunk:
• Január 4-én évzáró presbiteri gyűlésre került sor
• Január 5-9. napokon egy továbbképzést szerveztünk Deregnyőben
• Január 18-án évzáró egyházközségi közgyűlés volt
• Február 25-én egyházlátogatás volt gyülekezetünkben
• Február 27-én csendesnapot tartottunk a konfirmandusainknak
• Március 7-én egyházmegyei bibliaismereti vetélkedő volt gyülekezeti otthonunkban
• Március 11-én presbiteri gyűlésre került sor
• Március 12-14. élménypedagógiai képzés volt gyülekezeti otthonunkban
• Március 20-21. közös presbiteri alkalmon voltunk Háromhután a kisvárdai testvérgyülekezetünk presbitereivel
• Március 27-én ifjúsági alkalmat szerveztünk a helyi gimnázium tanulóinak
• Április 24-én tábori program bemutató alkalom volt gyülekezeti otthonunkban
• Április 29-én presbiteri gyűlésre került sor
• Május 11-én táborelőkészítő szakmai nap volt gyülekezeti otthonunkban
• Május 17-én konfirmáció volt gyülekezetünkben
• Május 26-án kiránduláson voltunk konfirmandusainkkal Magyarország közeli történelmi és egyháztörténeti helyszíneire
• Május 30-án a Szeretethíd önkéntes programhoz csatlakozva gyülekezetükben is munkálkodtunk
• Június 6-án projektzáró konferenciát szerveztünk a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolában
• Július 6-10. gyülekezeti napközi táborunk valósult meg
• Augusztus 21-én presbiteri gyűlésre került sor
• Szeptember 9-én társszervezőként nyitottuk meg a Kelet-Közép Európa zsinagógái címet viselő kiállítást gyülekezetünk épületében
• Szeptember 11-én a helyi kultúrházban Döbrentey Ildikónak és Levente Péternek volt közös előadóestje, amelyhez társszervezőként csatlakoztunk
• Szeptember 18-án a Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítást nyitottuk meg
• Szeptember 19-én egy kis standdal gyülekezetünk is jelen volt a Bodrogközi Kulturális Fesztivál rendezvényen
• Szeptember 26-án egyházmegyei 3 az 1-ben ifjúsági alkalmat szerveztünk gyülekezeti otthonunkban
• Október 21-én presbiteri gyűlésre került sor
• November 12-én a helyi gimnáziumba és a templomunkba szerveztünk előadást a keresztyénüldözésről
• November 14-én regionális presbiteri konferencia volt templomunkban
• November 18-án diótörő alkalmat szerveztünk gyülekezeti otthonunkban
• November 19-20. napokon a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara által szervezett nemzetközi tudományos konferencia volt gyülekezetiotthonunkban
• November 29-én az idősek délutánját szerveztük meg gyülekezetünkben
• December 11-én jótékonysági koncert volt templomunkban a Művészeti Alapiskola diákjainak közreműködésével orgonánk felújítása javára
• December 12-én adventi játszóházat szerveztünk a gyerekeknek
• December 16-án presbiteri gyűlésre került sor
 
Gyülekezeten kívüli alkalmak, rendezvények melyeken részt vettünk:
• Január 31-én 3 az 1-ben ifjúsági délután Nagygéresben
• Február 14-én házastársi csendesnapon voltunk Örösben
• Február 15-én Egyházmegyei Közgyűlés, esperesbeiktatás volt Bacskában
• Február 19-21. élménypedagógiai képzést tartottunk Buzitán
• Április 26-án Egyházmegyei Közgyűlésen Zemplénben
• Május 7-10. Cursillo hétvégén vettek részt többen Sátoraljaújhelyen a lelkésznővel együtt
• Június 8-11. napokon Berekfürdőn vettünk részt lelkésztovábbképzőn
• Június 20-án Egyházmegyei Focikupán voltunk fiatalokkal Kiskövesden
• Július 12-én lelkészbeiktatáson vettünk részt Szürnyegen
• Augusztus 17-21. ifjúsági táborban vettünk részt Hatfán több királyhelmeci ifjúval
• Augusztus 28-29. napokon Hangonyban vettünk részt egy konferencián
• Szeptember 12-én Keresztény Ifjúsági Találkozón voltunk Hatfán
• Szeptember 27-én Református Ifjúsági Istentiszteleten voltunk Miskolcon
• Október 2-4. napokon gyülekezetünk két lelkésze egy nemzetközi konferencián vett részt Berekfürdőn
• Október 9-én az egyházon belüli diakóniai lehetőségekről tartott előadáson vettünk részt Nagykaposon
• Október 18-án Nagykövesden volt Egyházmegyei Közgyűlés
• Október 19-én lelkésztovábbképzőn voltunk Nagykaposon
• November 9-11. napokon lelkésztovábbképzőn voltunk Mályiban
• November 20-21. napokon gyülekezetünk két lelkésze egy továbbképzésen vett részt Budapesten
• November 28-án egyházmegyei 3 az 1-ben ifjúsági alkalmon Nagytoronyán
• December 6-án egyházmegyei szavalóversenyen voltunk Kisgéresben
 
Mindezek mellett havonta volt lelkészértekezlet, amelyen a lelkészek ugyancsak részt vettek, s több olyan tanácskozás, programelőkészítő alkalom volt, amelyhez ugyancsak kapcsolódtak a gyülekezet lelkészei. Minden bizonnyal sok olyan egyházi esemény, rendezvény volt a környező gyülekezetekben, vagy távolabbi helyeken, amelyeken a gyülekezeti tagok voltak, ahol épülhettek lélekben, növekedhettek hitükben. 
Szó volt arról, hogy vendégigehirdetők szolgáltak a gyülekezetben; be kell arról is számolnunk, hogy a gyülekezet lelkészei is több helyen szolgáltak. Molnár Éva a Cursillon szolgált Sátoraljaújhelyen, valamint egyházlátogatóként Ladmócon; Molnár István egyházlátogatóként szolgált Perbenyikben; a kisgéresi és a szinyéri gyülekezetekben helyettesített, valamint a kiskövesdi családi napon előadást tartott. Molnár Elemér egyházlátogatóként szolgált Kistárkányban, Egyházmegyei Közgyűlésen szolgált Bacskában, és a kisgéresi gyülekezetben helyettesített. 
 

Sajtó

Urunknak legyen hála, az elmúlt éven is négy alkalommal tudtuk megjelentetni gyülekezeti tájékoztató újságunkat, a Királyhelmeci Szövétneket. Két, havi rendszerességgel megjelenő újságot járatnak többen a gyülekezetben, a Református Újságot és a Kálvinista Szemlét. A Mai Ige című, napi igemagyarázatokat tartalmazó kiadványt negyedévente közel százan igénylik. Mindezek mellett örömmel tudok számot adni arról, hogy az elmúlt év őszén jelent meg egyházmegyénk kiadásában a Vasárnapról vasárnapra című könyv, amely minden vasárnapra és ünnepnapra egy-egy rövid elmélkedést, igemagyarázatot tartalmaz, amelyeket egyházmegyénk lelkészei írtak. Ebből is többen vásároltak, s hisszük, hogy akik olvassák, azok lelkiekben is épülnek.
Egyházunk internetes rádiója, a Sola Rádió minden internetező számára elérhető, s így egyházunk életéből riportok, előadások, istentiszteletek hallhatóak. Önkéntesként Molnár István is készít rövid riportokat ez internetes rádió számára, amelyek a református Európa Rádióban is hallhatóak. Ez a földfelszíni sugárzású református rádió városunknak sajnos csak kis részén fogható. De örvendetes, hogy akár az internet adta lehetőségeknek, akár a református rádiónak köszönhetően egyházmegyénk, és gyülekezetünk életéből is meghallgathatóak rádiós beszélgetések.
Az internet adta lehetőségeket igyekszünk kihasználni és gyülekezetünk honlapján az egyházközség eseményeiről szóló híradások mellett a vasárnap délelőtti istentiszteletek rögzített hanganyaga is meghallgatható.
A korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is rendeztünk könyvvásárt a karácsonyt megelőző két vasárnapon, amelyen Biblián és énekeskönyvön túl keresztyén könyvek, kiadványok megvásárlására nyújtottunk lehetőséget. 
 

Anyakönyvi statisztika

Keresztelők: Született és a keresztség sákramentumában részesült: 11 fiú és 5 leány, összesen 16 gyermek.
Házasságkötés: Házasságot 3 tiszta és 1 vegyes pár kötött, összesen 4 pár.
Konfirmáció: Konfirmált 1 fiú és 2 leány, összesen 3 ifjú.
Temetés: Meghalt 19 férfi és 12 nő, összesen 31 lélek.
 

Tervek

A bevezetőben hangzott az ige, hogy a fáradozásunk nem hiábavaló. Ezt élhettük meg az elmúlt évben, hiszen munkánknak vannak gyümölcsei, gyülekezetünk szolgálatán szemlélhetők Urunk áldásai. 
Istennek ebbe az ígéretébe kell kapaszkodnunk akkor is, amikor tervezni kezdjük ezt az esztendőt, hiszen már most látható, hogy ismét sok feladat, ez évben is sok munka áll majd előttünk.
A kőfal újraépítését elkezdtük, a munkálatok nagy része az adott falszakaszon el lett végezve, de az időjárás enyhülésével a munkálatokat szeretnénk folytatni, illetve befejezni. 
Az egykori iskolaépület felújítását is szeretnénk folytatni és bízunk abban, hogy az épületet be tudjuk fejezni, s már idén használatba tudjuk venni. Ez nem csak azért fontos, mert sok energiát felemészt az ottani munkavégzés, hanem azért is, mivel szükség van az épületre.
Templomunk felújítását nagy valószínűség szerint ez évben nem tudjuk elkezdeni, azonban az orgona felújítását mindenképpen szeretnénk megvalósítani. Bízunk abban, hogy Urunk megsegíti ezt a szándékunkat.
 
2016-ban is szeretnénk folytatni szolgálatunkat, a rendszeres alkalmakat szeretnénk megtartani, s amennyiben igény mutatkozik rá, szeretnénk újakat is indítani. 
A rendkívüli alkalmak sorában felmerült egy Erdélybe szervezett öt napos gyülekezeti kirándulásnak a gondolata, amely során egészen Sepsiszentgyörgyig utaznánk. 
Ugyancsak ez évi terveink között szerepel egy kiállítás megrendezése is, amelyjel már a reformáció jövő éven esedékes 500 éves jubileumára szeretnénk felhívni a figyelmet.
Egyházunk Diakóniai Központja egy pár héten belül irodát szeretne nyitni Királyhelmecen, amely iroda gyülekezetünk megújult épületében lenne. Nagy váradalmakkal tekintünk ez irodanyitásra, és bízunk abban, hogy ez nagy segítség lehet egyházmegyénk és gyülekezetünk diakóniai tevékenységére nézve is. Az említett Diakóniai Központ kezdeményezésére több gyülekezetben indul el a házi gondozói szolgálat, s ez az út előttünk is nyitva áll. Felmerült egy idős napközi foglalkoztatónak az indítása is gyülekezetünk területén, amelynek a lehetőségét, az erre való igényt, ugyancsak ez esztendőben kell megvizsgálnunk. 
 
Az előbbi felsorolásból is látható, hogy valóban sok feladat áll előttünk; új irányok, szolgálati területek is körvonalazódni látszanak gyülekezetünk előtt, amelyekhez az erőt, a döntések meghozatalához a bölcsességet Urunktól kell kérnünk. Ez azért is fontos, mivel mostani döntéseink, vagy éppen mulasztásaink hosszú távon is meghatározhatják egyházközségünk jövőjét.
 
Az elmondottak fényében nem tehetek mást, minthogy hálát adok az Istennek, hogy 2015-ben is sok mindent megengedett nekünk, megengedett a királyhelmeci református gyülekezetnek. De itt mondok köszönetet azoknak a testvéreknek, gyülekezeti tagoknak, akik e sok mindenben eszközök tudtak, eszközök akartak lenni a mi Urunk kezében, és anyagiakkal, fizikai segítségükkel, egyházközségünkért mondott imáikkal, vagy más módon járultak hozzá gyülekezetünk előbbre haladásához, az evangélium terjesztéséhez.
 
A fenti beszámolót 2016. január 17-én fogadta el a Királyhelmeci Református Egyházközség Közgyűlése.
 

A lelkészlak két bejárati ajtója 1993-ban készült, ami nem csak akkor, de a közelmúltban is nagyon szép, mutatós volt, de az utóbbi években sajnos egyre rosszabb állapotúvá vált. A keményfa ajtó egyes elemei az elmúlt két évtizedben összeszáradtak, aminek következtében az ajtókon rések keletkeztek – télen kifűthetetlenné téve a parókai egyes helyiségeit. Az ajtó apró nyílásait igyekeztünk is olykor javítani, a réseket kipótolni, kigittelni, de a nagyobb problémát az ajtószárny meggörbülése, eldeformálódása okozta, aminek következtében az ajtóban lévő üveg többször megrepedt, s a faanyag meggörbülése miatt olykor már az ajtó bezárása is nehézségbe ütközött. Évek óta szükséges lett volna az ajtók kicserélése, de mindig voltak fontosabb, előrébb való feladatok, munkálatok a gyülekezetben. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően, amit a Bethlen Gábor Alaphoz nyújtott be gyülekezetünk a bejárati ajtók cseréjére vonatkozólag, 100.000,- Ft támogatást kaptunk. Ennek köszönhetően vált reálissá az ajtók kicserélése, amelyhez még komoly anyagi segítséget a KOINONIA jótékonysági alap nyújtott. Az épület jellegére, valamint az ajtók atipikus voltára való tekintettel döntöttünk a faajtók elkészíttetése mellett, így a telet – Istennek hála – már úgy kezdhetjük, hogy új bejárati ajtók vannak a parókián.