Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

A királyhelmeci református gyülekezet ifjúsági focicsapata címvédőként érkezett a Zempléni Egyházmegye focibajnokságára, így nem kis aggodalommal, és ugyanakkor maguk számára felállított elvárással léptek 2016. június 18-án pályára Kiskövesden, ahol az egyházmegyei gyerek focibajnokságot immár második alkalommal szervezték. Idén is az általános iskola felső tagozatos gyerekeit várták a csapatokba, amelyekből szép számmal érkeztek, hiszen összesen nyolc csapat mérte össze focitudását. A királyhelmeci csapatösszetétel némileg változott tavalyhoz képest, hiszen voltak, akik már a korosztályba nem fértek bele és új játékosokat kellett behívni. Így négy játékos Királyhelmecről, két játékos pedig a pólyáni leányegyházközségből volt, vagyis idén egy közös Királyhelmec-Pólyán-i csapat képviselte gyülekezeteinket, mintegy a focipályán is igazolva az anyaegyházközség és leányegyházközsége összetartozását. A csapatunknak most sem kellett szégyenkeznie, hiszen ezúttal is a döntőt játszhatták, mégpedig a nagygéresi gyülekezeti csapattal, akiket 2:0 eredménnyel legyőztek, s így lettek újra bajnokok, vagyis az egyházmegyei focikupa vándorserlegének egy újabb évig a birtokosai lehetünk.

 

Az idei napközi gyerektáborra július 18-22. napokon kerül sor a gyülekezeti otthonban, illetve annak udvarán, amelyre szeretettel várjuk a gyülekezethez tartozó 6-12 éves gyerekeket. A tábor napjaiban 8:00-15:00 óra között várjuk a gyerekeket, akikkel délelőttönként a Biblia történeteiben – idén Péter apostol életében – mélyülünk majd el, illetve dolgozzuk fel korcsoportonként a napi üzenetet; az ebédet követően pedig kézműves foglalkozásokkal és csapatjátékokkal töltjük az időt. A táborról bővebb felvilágosítás a lelkészi hivatal elérhetőségein kérhető; jelentkezni is ez elérhetőségeken, vagy személyesen lehet. A Koinonia jótékonysági alap támogatásának köszönhetően a Királyhelmeci Református Egyházközséghez, vagy annak leányegyházközségéhez és szórványához tartozó gyermekek számára a tábor ingyenes. 

A Szeretethíd fogalma egyre többek számára ismert szerte a Kárpát-medencében, s egyre több településen csatlakoznak lelkes önkéntesek ehhez a programhoz. A református gyülekezetek nagy részében egész évben folyik önkéntes munka, de nyolc éve van két nap, amikor az önkéntesség fokozódik, és évről-évre egyre többen indulnak munkára a „Mozdulj! Segíts! Szeress!” szavak ütemére. Így van ez Felvidéken is, hiszen a Magyarországi Református Szeretetszolgálat programjához a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja is csatlakozik, és idén rekordszámú regisztrált csoportban 3800 önkéntes tevékenykedett május 20-21. napokon. 
A 2016-os felvidéki Szeretethíd hivatalos megnyitójára május 19-én Királyhelmecen került sor. A megnyitóra nem csak a helyi „szeretethidasok” érkeztek, hanem azon gyülekezetek, vagy oktatási intézmények képviselői is, akik ez évben a zempléni és az ungi egyházmegyékből csatlakoztak a programhoz. 
A megnyitó kezdetén Molnár István, királyhelmeci lelkipásztor köszöntését követően a jelenlévők a két évvel ezelőtti Szeretethíd programjába tekinthettek bele egy mozgóképes beszámoló vetítése által. Lengyel Erika, a Diakóniai Központ királyhelmeci munkatársa a Szeretethíd indulásáról, a program sikeréről, és fontosságáról számolt be, de beszámolójából a felvidéki Szeretethíd idei számadatait is megismerhették a jelenlévők.
Kendi Csaba, a Zemplén Egyházmegye esperese a 2Kor 8,9 alapján hirdette azt a kegyelmet, amelyből fakad a keresztyén ember szeretetszolgálata, mások irányába is megmutatott hálaáldozata. Igei útmutatásában kifejezte örömét annak kapcsán is, hogy Bodrogközben is megnyílhatott a református egyház szeretetszolgálati intézményének irodája, ami a komáromi központ programjait közelebb tudja hozni a keleti régióhoz, s így az egyházmegye és a gyülekezetek diakóniai tevékenységét tudja segíteni.
A Szeretethíd felvidéki programját nem csak erkölcsileg, de a megnyitón való jelenlétével is támogatta Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja. Köszöntőjében nem csupán a jelenlévőket üdvözölte, hanem annak kapcsán is kifejezte örömét, hogy a szeretet hídja megépült Isten és ember között, és e református önkéntes program által tovább épülhet ember és ember között, amely hídépítés alapkövét, hídfőjét idén éppen Királyhelmen építik meg. 
A köszöntő szavak, ünnepi beszédek elhangzását követően szimbolikus ajándékcsomagot vehettek át azon gyülekezetek, intézmények képviselői, akik a maguk településén kapcsolódtak be önkéntes munka végzésével a programba, majd végül a Zempléni Egyházmegye esperese imádságban kérte az Úr áldását a különböző feladatok végzésére, az önkéntesekre. 
A Szeretethíd országos megnyitójára a királyhelmeci gyülekezet asszonyai is készültek, és nem csak a jelenlévőket vendégelték meg, de süteményeikből a két helyi idősek otthonába is jutott, ahova a megnyitót követően lelkészeikkel indultak. A fiatalabb generáció is elindult „szeretethidat építeni”, de ők a város főterére és utcáira mentek, hogy szétosszák azt a háromszáz mézeskalácsszívet, amivel nem csak egy kis örömet akartak varázsolni a megajándékozottak arcára, hanem apró, de tartalmát tekintve mégis a legjelentősebb üzenetet adták át, amin a Szeretethíd pillérei is állnak: az Isten szeret.

A királyhelmeci református templomban már többször volt koncert, hiszen volt, amikor orgona-, vagy zongorakoncertre hívogattuk a zeneszerető embereket, vagy szimfonikus kvartettet köszönthettünk, de előfordult, hogy egy egész gyerekkórust hallgathattunk, ahogyan az az elmúlt évi adventi koncerten történt. Nem idegen tehát a koncertre való hívogatás a királyhelmeci református egyházközség részéről, azonban még soha nem történt meg az, hogy egy előadó „sztárságára”, hírnevére utalva hirdették volna a készülő koncertet. A sztárságra való utalást talán ki is kérné magának, és talán a hírnév kapcsán is szabadkozna Mészáros János Elek, aki 2016. április 10-én a királyhelmeci református templomban adott jótékonysági koncertet. Az eredeti foglalkozása szerinti agrármérnök a 2012-es Csillag Születik tehetségkutató televíziós műsor kapcsán vált ismertté. Ugyanakkor elmondható, hogy keresztyén körökben, a református gyülekezeteken belül a televízió képernyőjén is bátor, már-már hitvallónak nevezhető kiállásával hívta fel magára a figyelmet. A műsor óta eltelt időben is, amolyan XXI. századi apostolként járja a Kárpát-medencét, s – ahogyan ő fogalmaz – a koncert ürügyén tesz bizonyságot szerető Istenéről, megváltó Jézus Krisztusáról. A királyhelmeci templomban is hazaszeretetéről, népe, nemzete iránti elkötelezettségéről, és szerető Uráról tett bizonyságot énekeivel, szavalataival, beszédével, de ahogyan a másfél órás koncert zárszavaként megfogalmazta: egyedül Isten dicsőségére. 

 

 

„Megszállták a papok a gimit!” – fogalmazott egy tizenéves lányka április 1-én, amely megfogalmazás kicsit talán túlzó, de némi igazságalapja mégis van, mivel a királyhelmeci gimnázium vezetőinek kérésére református lelkészek és görög-katolikus hitoktató egy tematikus délelőtt keretében foglalkoztak a gyerekekkel. A reggeli csengetésre ezúttal nem az osztálytermek teltek meg diákokkal, hanem a gimnázium közösségi terme, aulája, ahol Molnár Éva lelkésznő köszöntése után mindjárt egy közös játékkal ébresztgették a még félálomban lévő gyerekeket. Akin még a játék sem segített, hogy a péntek reggeli fáradtságán túllépjen, azoknak a Reforgó ifjúsági zenekar dinamikus zenélése segíthetett ebben. A „gimis nap” néven emlegetett alkalomra előadóként Százvai László, a kisvárdai református egyházközség főlelkésze, korábbi ifjúsági lelkipásztor érkezett, hogy őszinte beszédével, nyíltságával is utat tudjon nyitni a királyhelmeci fiatalok felé, és bizonyságtételével utat tudjon mutatni az élő Isten felé. A tékozló fiú példázatán keresztül szólt a földi szülőkhöz való viszonyról és a mennyei Atya hozzánk való viszonyáról, halálos szeretetéről. Az előadást követően, amely nem csupán az értelemre, hanem – sok fiatal elmondása szerint – a szívre is hatott, kiscsoportban történt a téma feldolgozása, vagyis a fiatalok immár osztálytermekben, egy-egy lelkipásztor, hitoktató vezetésével beszélték meg az elhangzottakat, illetve vitték tovább a témát immár kicsit közvetlenebb formában. A csoportos foglalkozásokat követően ismét a gimnázium aulájában gyűltek össze a fiatalok, ahol újra a Reforgó vezetésével énekelhettek, valamint Kiss Miklós, a Fiatal Reformátusok Szövetségének elnöke a nyáron sorra kerülő országos ifjúsági rendezvényről, az ÉlesztŐ-ről szólt, és bíztatta a jelenlévőket a táborban való részvételre. 

 

A Csillag Születik tehetségkutató verseny győztese, Mészáros János Elek református presbiter ad jótékonysági koncertet 2016. április 10-én, 15:00 órai kezdettel a királyhelmeci református templomban. A Királyhelmecre is ellátogató énekes bemutatkozásában így vall magáról: „Rengeteg koncertem volt a verseny óta, fesztiválok, város- és falunapok, céges- és egyesületi felkérések, de a szívemhez legközelebb a templomi koncertek állnak, ahol annak az Úrnak a dicsőségére énekelhetek, aki megalkotott, megáldott tehetséggel és segít egy életen át. Egyedül Istené a dicsőség – Soli Deo Gloria”
A koncert bevétele a királyhelmeci református templom külső felújítását fogja szolgálni. A koncertet követően CD vásárlására és dedikálására is lesz lehetőség. Az alkalom szervezői szeretettel várnak mindenkit a jótékonysági koncertre.