Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják. (5Móz 32,7)

Királyhelmecről fellelhető első írásos emlék 1214-ből származik, a leleszi rendház II. András által kiadott alapítólevelében olvashatunk először a településről. A feljegyzésből kitűnik, hogy Zemplén-megyéhez tartozó királyi bortokként és fontos piaci központként már a XIII. században a térség meghatározó települése volt. Egy 1461-ből származó kézirat Helmecet már mezővárosként említi. A város fontosságát, a térségben betöltött szerepét, a későbbi korok dokumentumai is alátámasztják.  A reformáció tanai hamar elérnek Bodrogközbe, s a régió központi helyére, Királyhelmecre is. A reformáció tanai már a XVI. század derekára megingatják a helyi római katolikus egyház egyeduralmát. Bár ekkor a meglévő kőtemplomot még a római-katolikus hívek használják, de a egyre többen lesznek az új hit követőivé. 1598-ban Báthory István személyében új birtokosa lesz Helmecnek, aki maga is protestáns szellemű nevelést kapott és így maga is áldozatkész pártfogója lett a református egyháznak. Valószínűsíthető, hogy a XVII. század elejére olyannyira megerősödik a református közösség, hogy a római-katolikus templom a kálvinisták kezébe kerül. Ez a váltás minden bizonnyal még 1628 előtt megtörtént, mivel az 1629. szeptember 13-án kelt egyházlátogatási jegyzőkönyv, melyet Miskolczi Csulyak István jegyzett, már református templomot említ. Ennek az immár református templomnak a felújításához Lorántffy Zsuzsanna is hozzájárult, aki tehette ezt királyhelmeci kötődése és erős, református hite miatt is.
 1671-ben, az ellenreformáció erősödésének következményeként, a római-katolikusok visszaszerezték az ősi templomot. 1703-ban a templom már ismét a reformátusoké, azonban az a kurucháborúk során erőteljesen károsodik. A károk kijavítása után nem sokkal, 1718-ban, emberi gondatlanságból a templom leégett. A felújításra nem volt a református közösségnek ereje, s nem sokkal a ezt követően a leleszi prépost a romos templomépületet is elvette.
  A református gyülekezet nem sokáig maradt templom nélkül, mivel feljegyzések bizonyítják, hogy a Gombos-féle kúria földjén, egy méhes helyén, fából készült kisebb imaházat építettek, amivel kegyességüket, vallásosságukat, egyházhoz való ragaszkodásukat is bizonyították a helmeciek. Ezt a fából készült istentiszteleti helyet annak elavulásáig, 1753-ig használták, amikor egy újat és nagyobbat építettek szintén fából. Azonban mivel ez új épület építésére nem volt engedély, ezért annak tetejét lerombolták. A hívek a lerombolt tetőzetet gallyakkal próbálták pótolni, s még így használták az épületet egészen addig, míg ez a templom is tűzvész martaléka lett. A templom leégése után a helmeci reformátusok istentiszteleti hely nélkül maradtak, s így az ekkor mintegy ötszáz főre tehető református a környező településekre járt istentiszteletre. Bár a szabad vallásgyakorlat a református számára ez időben nem volt engedélyezve, s temploma sem volt a közösségnek, de az mégsem gyengült, sőt inkább erősödött, amihez nem csupán az járult hozzá, hogy a környező falvak templomaiban hallgathatták Isten igéjét, hanem a templom nélküli Királyhelmecen, családonként összejöttek és házi istentiszteleteket tartottak.
 1754-től a gyülekezet folyamatosan kérelmezte a templom építésének engedélyezését, de sajnos hosszú időn keresztül sikertelenül. A királyhelmeci reformátusok kérése csak 1781. után, a protestáns keresztyének szabad vallásgyakorlatát és hivatalviselési jogát engedélyező "Türelmi rendelet" elfogadását követően hallgattatott meg. 1784-ben kormányzati küldöttség érkezett a királyhelmeci református gyülekezetbe, mely látogatás után engedélyezik, hogy a királyhelmeci református közösség kőtemplomot építsen, melynek munkálataihoz még abban az évben hozzákezdtek.
Az első református kőtemplom (a jelenlegi templomnak kb. kétharmada) felszentelésére 1787-ben kerül sor, amikor Királyhelmec lakosainak a száma 882 lélek volt. Ekkor még nem volt tornya a templomnak, de valószínűleg harangláb volt a templom mellett, mivel korabeli feljegyzésekben szó van két harangról is.
A templomost 1863-ban kibővítik és tornyot is építenek hozzá, ezzel nyerve el a jelenlegi templom nagyságát. Nem sokkal később, 1891-ben a templom nagyobb javításáról határoz a gyülekezet, mely felújítási munkálatokat 1893-ra fejeznek be.
A századforduló után, a gyülekezetből Amerikába kivándorolt férfi, ifj. Katocs János gyűjtést szervez és a hazaküldött pénzösszeggel létrehozzák az ún. orgona-alapot, mely alap célja, hogy orgona épüljön a királyhelmeci református templomba. A kapott pénzösszeg mellé, az orgona-alapra, 1903-ban elsőször, majd azt követően több alkalommal a helyi gyülekezetben is hirdetnek gyűjtést. 1908-ban, Angster József orgonaépítő mester tervei és kivitelezése nyomán készült el a gyülekezet orgonája.
Az első világháború a gyülekezetet is eléri, s ha épületeiben nem szenved is kárt, lelkeiben annál inkább, mivel a városból és a gyülekezetből is többen nem térnek vissza a háborúból. A gyülekezet a katonák és özvegyek árvái javára gyűjtést szervez, s folyamatosan próbálja segélyezni a rászorulókat.
A háború után traumaként éri a gyülekezetet trianoni békekötés, és annak kapcsán egy új országba való kerülés, de – amint arról a feljegyzések is tanúskodnak – reménykednek, hogy az állapot csupán átmeneti.
1923. februárjában elhatározzák a templom felújítását, amit őszre be is fejeznek és a megújult  templomban november 11-én hálaadó istentiszteletet tartanak. A gyülekezet erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy évvel a nagy költségekkel járó templomfelújítás után a presbitérium már arról határoz, hogy két harangot öntettet, és a parókiára, valamint a tanítói lakásba a villanyvilágítást is bevezettetik. 
Az elkövetkező években is folyamatosan újít, épít a gyülekezet: 1936-ban az orgona kisebb, szükségessé vált felújítására került sor; 1939-ban a parókia komolyabb felújítása lett elvégezve; 1942-ben a templom körüli járdát építették meg.
A politikai változások a gyülekezetet, annak hivatalvezetését is érintik. 1938. december 2-án kelt jegyzőkönyvben arról lehet olvasni, hogy Virágh Béla lelkész "áhítatos és magasztos szavakkal emlékszik meg Istennek arról a nagy kegyelméről, hogy a Csehszlovákiába erőszakosan bekebelezett egymillió magyart, s közöttük a királyhelmeci ref. egyház alkotó tagjait is felszabadította a húsz éves cseh elnyomás minden nyomorúságából s újra vissza vezérelt a szabad és független magyar állami élet mezejére."  Ez a változás az egyházi struktúrában is változást hozott, ill. gyülekezetünk esetében az Alsó-Zempléni Egyházmegyéhez való csatolást jelentette. 1941-ben a korábban Vajdácskán szolgáló Főző Lászlót választja meg a gyülekezet lelkipásztorának, aki a következő évtől kezdi meg szolgálatát a gyülekezetben. Az új lelkész missziói munkatervet dolgozott ki, s a gyülekezetet a háborús időben is igyekezett összefogni, lelkesíteni. A II. világháború a gyülekezetet több tekintetben is érintette. 1944-ben be kell szolgáltatnia a kisebbik harangot "hadi célra", s a gyülekezet megválasztott lelkipásztora, Főző László is bevonul tábori szolgálatra.  Hazaérkezése után, 1948-ig folytatja gyülekezetépítő munkáját, amikortól a határ újbóli meghúzása következtében haza, azaz Magyarországra kell térnie; meghívás útján Batta Pál, korábbi szádelői lelkipásztor kerül a Királyhelmeci Református Gyülekezetbe lelkipásztornak. Már az ő vezetésével kerül sor a templomtorony kijavítására, valamint a toronytető bádoggal történő befedésére 1949-ben.
1953-ban - a megváltozott határok miatt - a gyülekezet ismét egy új egyházmegyébe kerül, amit  a presbitérium a lelkész vezetésével csupán csak tudomásul vehet. 1954-ben elkezdődik a zsinati elnökség által folyamatosan küldött előadások által a presbiterek képzése, akik a lelki téren történő épülésük mellett a gyülekezet anyagi előremozdításán is munkálkodnak, hiszen a templom északi oldalán lévő ablakok kicserélésével megkezdődik a templom nagyobb méretű felújítása. Arról sajnos a feljegyzések nem tanúskodnak, hogy milyen ütemben folyik ez az eltervezett felújítás, mivel az ötvenes évek derekától csak a leghivatalosabb dolgok, események kerülnek jegyzőkönyvileg feljegyzésre. Voltak esztendők, melyekben - a korabeli jegyzőkönyvek szerint - csupán egy hivatalos presbiteri gyűlés tartatott, de a legtöbb jegyzőkönyvben csupán a zárszámadásbeli adatokról lehet olvasni, vagy éppen a gyülekezet, egyházmegye, egyetemes egyház tisztségviselőinek választásáról van szó. Ha egyéb ügyet tárgyal is a presbitérium, az is külső megkeresésre, vagy éppen felszólításra történik, s a legtöbb esetben a gyülekezetnek még reagálási lehetőséget sem hagynak egy-egy helyzetben.
1969-ben Batta Pál lelkipásztor elnöklete alatt a presbitérium lehatározza a templomtető újrafestését, valamint az orgona és a harang villamosítását. A határozatok megvalósulását az említett lelkipásztor már nem élte meg. 1969-ben a gyülekezet meghívja a Hardicsán szolgáló Ásványi Jánost lelkipásztorául, akit még az évben, a korábban elvitt harang helyett adományból öntetett harang szentelésével egybekötött ünnepi istentiszteleten beiktatnak lelkipásztori tisztségébe. A lelkipásztorra beiktatása után nagy feladat vár, hiszen 1971-ben a templom teljes külső felújítását végzik el. A harangok villamosítására 1972-ben kerül sor, amikor egy református házaspár adományából el tudja végeztetni a gyülekezet ezt a munkát is. 1975-ben már a parókia belső renoválása kezdődik el. 1988-ban a parókiát és a templomot is központi fűtéssel látják el. Nagy terve a gyülekezetnek a templom teljes belső felújítása, azonban az időközben megrepedt kisharang újraöntésének nem várt költségei, valamint Ásványi János lelkipásztor 1992-ben bekövetkezett váratlan halála miatt a templombelső felújítása eltolódott.
 A gyülekezet Molnár Elemért, Örösben szolgáló lelkipásztort hívja meg és választja meg lelkészének, aki még e sorok írásakor is a gyülekezet első lelkipásztora. Molnár Elemér Királyhelmecre kerülésekor a parókia részleges átépítésére és felújítására került sor. A lelkipásztor 1993. október 24-én történő beiktatásakor került sor a korábban megrepedt és újraöntött harang felszentelésére is.  A 90-es években sok felújítási munkát végzett el a gyülekezet és a parókia tetőzetének felújításán túl a korábban tervezett templomfelújítás is el lett végezve. Az ezredfordulón egy nagy terv megvalósításába kezdett a királyhelmeci gyülekezet, amikor a kor és a gyülekezet igényeinek megfelelő gyülekezeti ház építésébe kezdett, melynek átadására 2007-ben kerülhetett sor. Az átadás óta eltelt idő is alátámasztja, hogy nagy szükséges volt a gyülekezeti otthon megépítésére, hiszen annak megépülése több, korábban megvalósíthatatlannak gondolt alkalom megvalósítását tette lehetővé. A gyülekezeti otthon megépítéséhez és az új alkalmak szervezéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy 2003-ban Molnár István, majd 2005-ben felesége, Molnár Éva segédlelkészként kerültek a gyülekezetbe, akik azóta beosztott lelkészként szolgálnak. 2011-ben a gyülekezet meghívta második lelkészi állásába Molnár Istvánt, akit 2012. április 29-én ünnepi istentisztelet keretében iktattak be tisztébe.

ISKOLA

A királyhelmeci gyülekezetnek sajnos már régóta nincs iskolája, azonban az egyházközség életéhez hosszú évtizedeken, évszázadokon keresztül hozzá tartozott a felekezeti iskolájának a fenntartása, az itt élő gyermekek magyar református szellemben való nevelése. Az egyházközség múltjáról akkor kapunk teljesebb képet, ha az egykori iskolájának a történelmével is némiképp megismerkedünk.

Az iskola, az oktatás és a nevelés évszázadokon keresztül szorosan összefüggött a református gyülekezettel. Feljegyzések arról tanúskodnak, hogy szinte a református gyülekezet létrejöttével együtt a református iskola, s így a református nevelés is megindul a városban. Egy feljegyzésből következtethetünk arra, hogy 1606 körül már református egyházi iskola működik Királyhelmecen, mely - néh. Bogoly János helytörténész szerint - összefügghet Bocskai azon igyekezetével, hogy visszaállítsa a korábban szinte természetesnek tartott vallási türelmet és a felekezetek egyenlőségét. Az ellenreformáció mellett a református iskola helyzetére, életére az is negatív hatással volt, hogy a sokáig birtok nélküli királyhelmeci gyülekezet csak nagyon szerényen tudta jövedelmezni a lelkészét és rectorát, vagyis tanítóját, aminek következtében csak nagyon rövid ideig maradtak a lelkészek és a tanítók a városban. Ez a helyzet a XIX. század derekáig fennáll. Időközben vásárol ugyan a gyülekezet földterületet, mely a lelkész és a tanító javadalmát képezi, de az aszályos évek és a térséget 1831-ben elérő kolerajárvány miatt a lakosság és így a gyülekezet is egyre inkább elszegényedik.  A helyzet a XIX. század ötvenes éveire változik némiképpen, amikor már nem csupán a kántor-tanítót tudja a gyülekezet méltóképpen javadalmaztatni,  hanem már segédlelkészt is tud fogadni. Ezt minden bizonnyal a város lakosságának megnövekedése és a gyülekezet megerősödése is megkövetelte. Az 1870-es évektől már az iskola megnagyobbítása is szükségszerűvé vált. A gyülekezeti tagok adományaiból megépült, a fő utcán ma is álló két-tantermes új iskolaépület átadására föltehetően 1875-ben került sor. Az 1880-ban tartott népszámlálás szerinti 2075 lakosból 865 református, s ebből - egy egyházmegyei közgyűléshez intézett levél szerint – 60-70 gyermek jár a református iskolába.
A gyülekezet története mindvégig arról tanúskodik, hogy a helyi reformátusok ragaszkodnak az iskolájukhoz. Így érthető, hogy a presbitériumot 1902-ben megrázza a lelkipásztor azon bejelentése, hogy az iskolába tanfelügyelő érkezik, hogy annak államosításának módjáról tájékozódjon. A presbitérium ez ellen határozottan tiltakozott, s ekkor az államosításra még nem is került sor.
1900-as évek elejére megnövekedett a tanköteles gyermekek száma, s minden bizonnyal ezért is történik meg, hogy Zemplén Vármegye királyi tanfelügyelője elrendeli  a második tanítói állás felállítását. A gyülekezet iskolához való ragaszkodása ismét bebizonyosodik, mivel 1910-ben elhatározzák, hogy egy új, korszerű iskolát épít, s ezzel egy időben a régi iskolaépületben tanítói lakásokat alakít ki. A ma is álló iskolaépület egy fél év alatt elkészül, s az 1910. október 26-án már arról számolnak be a presbiteri gyűlésen, hogy az iskolaszentelési ünnepségen befolyt összeget az iskola felszerelésére fordítják. Az iskolaépítő lelkész, ifj. Bálint Dezső vezetésével a gyülekezet et követően sem tétlenkedik, mivel egy év múlva már a parókia felújításáról, újjáépítéséről döntenek.
Az első világháborúnál súlyosabban érinti az iskola sorsát a Tanácsköztársaság kikiáltás után Királyhelmecen megalakult direktórium, mely egyre inkább megnehezítette a gyülekezet életét. A tanácskormány az iskolát köztulajdonná nyilvánította és abból a vallástanítást kitiltotta, de az iskola fenntartási költségeit továbbra is a gyülekezet volt kénytelen viselni. Bár ez az állapot csupán néhány hétig tartott, de az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Királyhelmec jogilag is Csehszlováki része lett, és röviddel a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után az állam minden tisztviselőjétől, és így a tanítóktól, még az egyházi iskolákban tanítóktól is hűségfogadalmat kért. A helyi református iskola léte már ekkor némileg megingott, mivel két tanítója vonakodva, vagy egyáltalán nem voltak hajlandók a feltételnek eleget tenni.
1926. esztendő meghatározó a gyülekezeti iskola szempontjából, mivel azt nagy erőkkel próbálják államosítani. A presbitérium talán már látva az lekerülhetetlent, s talán félve az ekkor már érezhető gazdasági nehézségektől és az iskolával járó terhek nagyságának megnövekedésétől, hajlott is volna az államosításra, de a gyülekezet egyházközségi közgyűlésen egyhangú határozattal mondja ki, hogy "felekezeti iskolájának fenntartási jogáról nem mond le, hanem azt fenntartja a jövőben is úgy, mint az ősök fenntartották a múltban. - Kimondja továbbá, hogy kész és hajlandó viselni a terhet nagyobb egyházi adót fizetni, csak az iskola tartassék fenn továbbra is."
1936-ban a presbitérium ismét tárgyalja a felekezeti iskola községesítését, s úgy ítéli meg, hogy a  "felekezeti iskola fenntartásával együttjáró súlyos kiadások veszélyeztetik magának az egyházi életnek a fennmaradását", azonban az iskola átadására még évekig nem kerül sor és azt még a nagyon nehéz háborús időkben is igyekszik megtartani és fenntartani a gyülekezet. A háború az iskola életére is kihat, mivel 1943-ban a gyülekezet kántortanítóját, Tóth Istvánt tényleges katonai szolgálatra hívják be. 1945-től az egyházi tisztviselők, s közöttük a tanítók is elveszítették államsegélyüket, amit a gyülekezet még meglévő tanítónőjének, Máthé Ilonának még igyekszik pótolni. Azonban a tanítónő "nem akar az egyházközség terhére lenni" és kéri az áthelyezését. A gyülekezet ekkor tanító nélkül marad, de az iskolájáról nem akar lemondani, s az akkori segédlelkészt, Csontos Zoltánt bízta meg a gyermekek tanításával.
 A Királyhelmeci járási nemzeti tanács - tanügyi szakosztályának 1945. február 12-i keltezéssel felszólító levelet küld a Református Iskolaszéknek, vagyis gyülekezetünk esetében a presbitériumnak. E levélben utasítják a gyülekezet presbitériumát, hogy mivel a református népiskola nem rendelkezik a járási nemzeti tanács által kinevezett tanítóval, ezért a református népiskolába járó tankötelesek azonnal a királyhelmeci állami népiskolába kötelesek járni. A presbitérium kényszerhelyzetbe kerül és a gyülekezet iskolás gyermekeit - ahogyan a jegyzőkönyvben megfogalmazták - "egyelőre átküldi az állami népiskolába". 1945. decemberében keltezett jegyzőkönyv már arról tanúskodik, hogy Szlovák Nemzeti Tanács rendelkezése értelmében, államosítás céljából össze kell írni az iskola ingó és ingatlan vagyonát. A felekezeti iskolaoktatás ez időben, felsőbb rendelkezésre megszűnt, ill. lehetetlenné vált. 1946. szeptemberében már arról kell írni a lelkésznek, hogy "nagyon szomorú a helyzetük az iskolába járóknak , mert a magyar nyelv használata nincs megengedve, így lehetetlenné válik a helyzet az ő nevelésük szempontjából"; majd így folytatja: "az iskolai nevelés pótléka kíván lenni a bibliai iskola és az iskolán kívüli énektanítás". Ebből is látható, hogy miután a gyülekezetben több évszázad után megszűnt a felekezeti iskola, s a keresztyén hitben való nevelésre nem volt lehetőség az iskolában, más irányba kezdett el gondolkodni a gyülekezet presbitériuma.
1949-ben a község elöljárósága részéről szóbeli felhívás érkezett a gyülekezet vezetősége felé, miszerint az egyház tulajdonát képező kántori lakást és a vele kapcsolatos helyiségeket iskolai célra igénybe veszik. Ekkor a csupán szóban érkező felszólítást a gyülekezet presbitériuma elutasítja, de rövid időn belül az iskolaépület, ill. a gyülekezet fő utcán lévő, korábban folyamatosan bérbe adott épületének elvételére sor kerül. Az 1960-as évek végétől, a presbiteri jegyzőkönyvek már nem foglalkoznak az iskolaépület, ill. a fő utcán lévő épület ügyével. Azokat évtizedeken keresztül az állam használta. 1992. január 1-től kerülnek vissza az épületek a gyülekezet gondozásába. A közel négy évtized alatt az elvett épületeket használták raktárnak, óvodának, üzlethelységnek, de mintha sejtették volna, hogy egyszer vissza kell adni, a javításokra, az épület állapotának megóvására vajmi keveset fordítottak. Miután a gyülekezet visszakapta az épületeket, a legszükségesebb javításokat elvégezte. Az akkori javítások, munkálatok felületes végzése részben az anyagiak hiányának, részben pedig az 1992-ben induló Városi Egyetem (amely a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozata volt) épületgondjainak tudható be. Az épület egyik termét a gyülekezet használta saját céljaira, elsősorban hitoktatásra, de nagyobb részben a Városi Egyetemnek adta használatba, amivel ismét nevelési, a magyarságunk megmaradásához való hozzájárulási szándékát fejezte ki gyülekezetünk. A Városi Egyetemnek az egykori iskolaépületből való kiköltözése után a fő utcán lévő épület helyiségeit a gyülekezet bérbe adta, s az udvari épületet időszakosan használja.
Az egykori iskolaépület felújításához 2013. őszén fogott a gyülekezet, s az egykori tantermeket egy év alatt sikerül teljes egészében felújítani. Tekintettel az épület jó elhelyezkedésére a gyülekezet vezetőinek az volt a meglátása, hogy hosszú távra tervezve, a legoptimálisabban kell elvégezni a felújítást. Így a régi épület egy lépcsőházzal lett kibővítve, amelynek helyiségei a tetőtérben kialakításra kerülő vendégszobákat is "kiszolgálják" majd.