Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. (1Kor 11,26)

Az úrvacsora - hitünk és Biblián alapuló református tanításunk szerint - egyike a két sákramentumnak, szentségnek. Ahogyan a keresztelést, úgy ezt a sákramentumot is az Úr Jézus hagyta meg, s ahogyan Ő és a tanítványai, úgy mi is élünk az úrvacsora két jegyével, a kenyérrel és a borral. Az Úr szent vacsorájában azt fejezzük ki, hogy mi egyek vagyunk a Krisztussal, akinek a testét olyan biztosan megtörték és vérét olyan biztosan kiontották, tehát megölték a mi bűneinkért, mint amilyen biztos az úrvacsorában a kenyér megtörése és a kehelybe a bor kiöntése. Közösségünk van tehát Krisztussal, aki által bűnbocsánatunk és örök életünk lehet; s közösségünk van az úrasztala mellett egymással is. Az Úrvacsorában ezt a kettős közösséget vállaljuk és a bűnbocsánatot fogadjuk. Ez utóbbi miatt elengedhetetlen, hogy odahaza, egyedül, magányosan, de ugyanúgy nyilvánosan, a gyülekezet közösségében is készüljünk lelkünkben az Úr szent vacsorájára, amit a bűnbánati istentiszteleteken megtehetünk.
Református gyakorlatunk szerint azok élhetnek gyülekezetünkben úrvacsorával, akik konfirmáltak, azaz hitükről vallást tettek. Évente legalább hatszor van lehetőségünk a gyülekezetben élni az úrvacsora lehetőségével: karácsonykor, böjtben, húsvétkor, pünkösdkor, újkenyér ünnepén és újbor ünnepén. Természetesen egyéb alkalmakkor is lehet élni az úrvacsorával, sőt a beteg, vagy idős testvéreink otthon, vagy  kórházi ágyon is úrvacsorázhatnak, amely igényt a Lelkészi Hivatalban lehet jelezni.