Gyülekezetünkben 2003-ban lett megalapítva a KOINONIA jótékonysági alap, ami egyházközségünk szolgálatát, a gyülekezeten belüli munkálatokat hívatott segíteni, támogatni. Ez az alap az állami törvények által kínált lehetőségből, a felajánlható adószázalékokból tud működni és tudja egyházközségünk értékteremtő szolgálatát támogatni. Az elmúlt években sok mindenhez hozzájárult a KOINONIA, számos alkalom megvalósulását segítette anyagilag és a gyülekezet lelki építkezésén túl a fizikai építkezés előrehaladását is segítette.
Ahhoz azonban, hogy hatékonyan tudjon ez az alap működni, s továbbra is anyagi segítője tudjon gyülekezetünknek lenni az szükséges, hogy mindazok, akik élni tudnak adószázalékaik felajánlásával, pár percet szánjanak erre, s ily módon, az adójuknak felajánlható részét „változtassák” adománnyá. Idén is van lehetőség arra, hogy az alkalmazottak és a vállalkozók, jogi személyek a KOINONIA jótékonysági alap javára ajánlják fel adószázalékaikat. A munkavállalók a munkáltató által kiállított igazolás és az ITT letölthető nyilatkozat kitöltésével és e dokumentumoknak az adóhivatalban történő leadásával tudják az adószázalékaikat felajánlani.
Adóbevallást késztítők számára a felajánláshoz szükséges adatok a következők:
Obchodné meno, názov (megnevezés): KOINONIA
Právna forma (jogi forma): Neinvestičný fond
IČO (identifikációs szám): 31256384
Adresa (cím): Kostolný rad 13, 077 01 Kráľovský Chlmec