Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5
Az új esztendőben új alkalom indul a gyülekezetben „Emmaus kurzus” címmel. Ismert a Szentírás leírásából, hogy miként folytatnak párbeszédet az emmausi úton haladó tanítványok a Jeruzsálemben történtekről, s miként csatlakozik hozzájuk a feltámadott Jézus. Férfiak beszélgetnek, s bizonyos vonatkozásában még a férfiúi gondolkodás is megfigyelhető a párbeszédben, így az új gyülekezeti alkalomra is a férfiakat várjuk. Ez új alkalomra, az Emmaus kurzusra hívjuk azokat, akik szorosan kapcsolódnak a gyülekezethez, talán még szolgálatot is vállalnak, de várjuk azokat is, akik néha térnek csupán be a templomba, vagy akik csak érdeklődőknek tartják magukat, de jobban meg akarják ismerni Istent, többet akarnak tudni a Biblia tanításaiból. Az Emmaus kurzus programja holland közvetítéssel érkezett magyar nyelvterületre, a világon sok gyülekezetben kipróbálták már, és ami lényeges, hogy sokak ismerete gazdagodott, hite erősödött. Vagyis nem hiábavaló az erre fordított idő. Egy lelkipásztor így jellemezte ezt a programot: „Az Emmaus kurzus egy olyan bibliai történeteket tartalmazó „tananyag”, amelynek segítségével a mai kor embere is, bármely generáció, interaktív formában közelebb kerülhet Istenhez. Egy feltétele van ennek a közelebb kerülésnek: akarni kell!”
 
 
A kurzus szó ne ijesszen meg senkit, mivel nem valamilyen vizsgára való felkészülésről, vagy bármiféle számadási kötelezettségről van szó, hanem csupán arról, hogy amint az emmausi tanítványok egykor, úgy az alkalmon résztvevők is együtt haladnak, közösen tanulnak, és jó reménység szerint több mindent megértenek Isten dolgaiból.  
Az Emmaus kurzus I., amely „A keresztyén hit” összefoglaló címet viseli hat alkalomból áll, amit Királyhelmecen kéthetente, 18:00 órai kezdéssel szeretnénk megvalósítani, hogy az aktív korosztályú, munkába járó férfitestvérek is vállalni tudják a részvételt. A következő időpontokban és témákkal várjuk az érdeklődőket:
1. 2019. január 14. – Mit hiszünk Istenről?
2. 2019. január 28. – Szükségünk van Istenre
3. 2019. február 11. – Jézus élete és szolgálata
4. 2019. február 25. – Jézus halála és feltámadása
5. 2019. március 11. – A Szentlélek
6. 2019. március 25. – Elköteleződés a keresztyén hit mellett