Az idei napközi gyerektáborra július 3-7. napokon kerül sor a gyülekezeti otthonban, illetve annak udvarán, amelyre szeretettel várjuk a gyülekezethez tartozó 6-12 éves gyerekeket. A tábor napjaiban 8:00-15:00 óra között várjuk a gyerekeket, akikkel délelőttönként a Biblia történeteiben – idén Dániel könyvének alapján a hűség témájában – mélyülünk majd el, illetve dolgozzuk fel korcsoportonként a napi üzenetet; az ebédet követően pedig kézműves foglalkozásokkal és csapatjátékokkal töltjük az időt. A táborról bővebb felvilágosítás a lelkészi hivatal elérhetőségein kérhető; jelentkezni is ez elérhetőségeken, vagy személyesen lehet. A táborba való jelentkezés az ebéd bebiztosítása céljából szükséges, amit 2017. június 25-ig lehet megtenni. A Koinonia jótékonysági alap támogatásának köszönhetően a Királyhelmeci Református Egyházközséghez, vagy annak leányegyházközségéhez és szórványához tartozó gyermekek számára a tábor ingyenes.