A Pólyán-Szolnocska-i gyülekezet a közelmúltban fejezte be egykori tanítólakásának felújítását, gyülekezeti házzá alakítását, de már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a templom felújításához is lassan hozzá kell látnia a gyülekezetnek. Ezt a munkát az is egyre sürgetőbbé tette, hogy a templomtorony egy részén átlyukadt a tető, s a templomhajó tetőzete is egyre jobban rozsdásodik, és a festésére nyilvánvalóan sort kell keríteni. Ezek tűntek a legsürgetőbb feladatnak, de látható, hogy a templom teljes felújítását, a külső falak rendbetételét sem lehet sokáig halogatni. Nyilvánvalóan nem kis feladat ez, főleg a gyülekezet lélekszámát figyelembe véve, de évről-évre, Urunk segítségével tudunk előre haladni, s az elkövetkező évek folyamán, apróbb lépésekkel, remélhetőleg meg tud újulni templomunk.
A pólyáni református templom külső felújítására pályázatot nyújtott be a gyülekezet, és bár a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázat sikeres volt, de az elnyert támogatásból (1895,26 €) a legsürgetőbb feladatot, a templomtorony átfedését – annak magas költsége miatt – nem tudta elvégeztetni a gyülekezet. Így a hosszabbra tervezett felújításnak egy következő munkafázisát, a templom nyílászáróinak cseréjét végezte el a gyülekezet. A négy nagyablak, két kisebb ablak és a bejárati ajtó cseréje történt meg, amely munkálatokra szeptemberben és októberben kerülhetett sor. A vasablakokat felváltották a duplaüveges, fából készült ablakok és az elöregedett bejárati ajtó helyett is új, fából készült ajtó került a templomba. A nyílászárók cseréjét követően a külső és a belső párkányok is elkészültek, és a csere utáni kőművesmunkák is el lettek végezve az ablakmélyedésekben.
Istennek hála, egy lépéssel előbbre került a pólyán-szolnocskai gyülekezet az 1823-ban épült temploma megújításának útján. Bár még sokat kell tenni ahhoz, hogy a templom teljesen megújuljon, de remélhetjük, hogy amint eddig, úgy ezt követően is szemlélhetjük majd Urunk jóindulatát, aki az eddigiekhez hasonló módon, vagy még azon felül is megadja mind az anyagi, mind a személyi segítséget és a templom fokozatosan megújulhat.