Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5
A Teleki László Alapítvány munkája sokak előtt ismert, hiszen ez a magyarországi alapítvány közel két évtizede azon munkálkodik, hogy határon túli műemlék épületek, elsősorban templomok, szakrális terek megújuljanak. Az alapítvány munkájának, támogatásainak köszönhetően csaknem négyszáz épület újulhatott meg ez idáig Kárpát-medence területén. A megújult értékes épületek, vagy berendezési tárgyak egy része talán már teljesen az enyészeté lett volna, ha az alapítvány nem ismeri fel – a helyiek által talán nem is ismert – épület értékét, szépségét, és nem siet a megmentésére. Fontos azonban, hogy ez értékeket ne csak a helyiek, a templommal, megújult épülettel rendelkező közösségek ismerjék meg, hanem mind többen fedezzék fel, hogy milyen gazdag épületkincse van a magyarságnak a határon túli területeken is. E célt szem előtt tartva, s a Teleki László Alapítvány munkájának a bemutatását is célul tűzve született meg az a kiállítás, amelyet az alapítvány a budapesti Magyarság Házával közösen hozott létre három évvel ezelőtt, s amely kiállítás bemutatására huszadik alkalommal Királyhelmecen került sor 2016. szeptember 16-án. 
 
A királyhelmeci megnyitón Molnár István helyi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, s méltatta azt az odafigyelést, szakmai hátteret, amellyel egy-egy épület felújítását végzi az alapítvány, hiszen nem csupán az anyagi forrásokat biztosítják, hanem a legtöbb esetben a műemlékvédelmi, vagy a helyreállítási munkálatokat végző szakembereket is felkeresik, s nagy körültekintéssel járnak el a műemlékek megújításánál. A kiállításmegnyitón köszöntőt mondó Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese a köszönetét is kifejezte a Teleki László Alapítvány jelenlévő képviselőinek értékmentő tevékenységükért, hiszen a református egyház több templomának megújítását is támogatta az alapítvány. A köszönetnyilvánítás mellett az első találkozásra és az abaújszinai református templom felújításával kapcsolatos közös munkájukra is kitért a püspökhelyettes, valamint hangsúlyozta, hogy egy-egy templomfelújítás, nem csak az épület kinézetében, esetleg formájában hoz változást, de változtatja, formálja az épülettel rendelkező közösséget is. Az egyházvezető kiemelte még beszédében, hogy milyen hatalmas kincse van a magyarságnak, amely kincs az ősök hagyatékaként nem csupán egy gyülekezeté, vagy egy szűken vett közösségé, hanem az egész nemzeté. 
Az alapítvány templomfelújító tevékenységébe Szopó Ferenc bodrogszentesi lelkipásztor vezette be a kiállítás megnyitójára ellátogatókat, hiszen ő képes beszámolóval kalauzolta végig a látogatókat gyülekezete Árpád-kori templomának felújításán. A 2005-ben kezdődő munkálatok során a teljes tetőzet ki lett cserélve, a torony zsindelyfedést kapott, a templomkülső újra lett vakolva. Ezen munkálatok mellett a templom belső tere is megújult, mivel nem csak a belső festés lett teljesen elvégezve, hanem a díszes kazettamennyezet és a karzat festett borítása is restaurálva lett. Ezt követték az épület kőelemeinek, ablakainak és ajtókereteinek a szakszerű restaurálása, s utoljára az ablakok újraüvegezése és a bejárati ajtó cseréje is megtörtént. A Teleki László Alapítvány a munkálatok egy részét finanszírozta és végezte, de nagy érdemük abban van, hogy a felújítás folyamatát ők kezdték el, s a figyelmet sikerült ráirányítaniuk Bodrogköz egyik legértékesebb templomára úgy a helyi közösség, mint a szlovák műemlékesek vonatkozásában. 
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója már a tárlatot, a kiállítás elemeit mutatta be. A huszonhárom tabló mellett a kiállítás tárgyi eszközeiről részletesebben beszélt, így a huszti templom fiatornyának kiállított másáról, a gyulafehérvári római-katolikus székesegyház XIII. és XIV. századi kő domborműveinek másolatairól, kárpátaljai Visk református templomának barokk eredeti padvégeiről.
A kiállítás hangulatát nem csupán Varga Szabolcs zongorajátéka tette oldottabbá, hanem az a bemutató is, amely során Kárpátaljáról érkezett mesterember mutatta be a hagyományos zsindelykészítés módját, hiszen a Teleki László Alapítvány által felújított templomok tetejére, vagy tornyára hagyományos fazsindely kerül, amivel az eredeti formában való visszaállításra törekszenek. 
A Megújuló épített örökség – értékmentés a Kárpát-medencében címet viselő kiállítás egy hónapon keresztül tekinthető meg Királyhelmecen a református gyülekezet Fő utca 47. szám alatt található épületében.