Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

A Szlovák Köztársaság Kormányának a 2020. december 31-én közzétett 37/2020 számú közlönye 71. számú rendelete értelmében a Tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal a rendelet kihirdetésének napjától, vagyis azonnali hatállyal megtiltotta a tőketerebesi járásban az istentiszteletek megtartását. Az említett rendelkezés értelmében a Zempléni Református Egyházmegye gyülekezeteiben sem tudjuk megtartani az istentiszteleteket, így az óév estéjére és újév napjára hirdetett alkalmakat sem. Bíztatjuk a kedves testvéreket, hogy a nyilvános istentiszteletre szánt időben otthonainkban csendesedjünk el, olvassunk Igét, lehetőség szerint hallgassunk, nézzünk rádiós, illetve online istentiszteletet, és könyörögjünk, imádkozzunk Istenünkhöz, hogy mielőbb legyen újból lehetőség a személyes találkozásra a gyülekezet közösségében is. Az Úr legyen a mi megtartónk!

 
 
December 19. - Szerda (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 20. - Csütörtök (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 21. - Péntek (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 23. - Vasárnap - Advent IV.
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec
 
December 24. - Hétfő - Szenteste
14:00 Királyhelmec
E korábbi istentisztelettel lehetőséget kívánunk adni a gyülekezeten belüli karácsonyi ünneplésre azoknak is, akik este bátortalanul indulnának el a templomba, esetleg korábban akarnak hazaérkezni.
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
Az esti istentiszteleten ünnepi műsor lesz bemutatva.
 
December 25. - Karácsony I. napja
9:00 Pólyán, úrvacsoraosztással
10:30 Királyhelmec, úrvacsoraosztással
14:00 Szolnocska, úrvacsoraosztással
15:00 Királyhelmec
 
December 26. - Karácsony II. napja
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
 
December 30. - Vasárnap
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec (gyülekezeti otthon)
 
December 31. - Óév este
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
 
Január 1. - Újév napja
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
 
2017. január 1-jén, újév első napján a királyhelmeci református templomban 10:30 órakor kezdődő istentisztelet keretében kérjük Urunk vezetését, oltalmát és segítségét az új esztendőben és egyben a reformáció jubileumi évének gyülekezeten belüli megnyitására is sor kerül. Ezen alkalmunkon elhelyezzük gyülekezetünk új Bibliáját az Úrasztalán, és imádkozunk azért, hogy elődeinkhez hasonlóan, a mi életünkben is a Szentírás legyen az egyedüli zsinórmérték, lábunk előtt mécses és ösvényünk világossága. A reformáció jubiluemi emléktáblájának leleplezésére, bemutatására is sor kerül, amely a történelmi múltra, s ugyanakkor a jelenben való hűségünk fontosságára is ráirányítja figyelmünket. Az újévi istentiszteletre, a reformáció jubileumi évének nyitó alkalmára szeretettel hívjuk Önt és kedves családját.
 
 
December 19. - Hétfő (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 20. - Kedd (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 21. - Szerda (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 22. - Csütörtök (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 23. - Péntek (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 24. - Szenteste
14:00 Királyhelmec
E korábbi istentisztelettel lehetőséget kívánunk adni a gyülekezeten belüli karácsonyi ünneplésre azoknak is, akik este bátortalanul indulnának el a templomba, esetleg korábban akarnak hazaérkezni.
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
Az esti istentiszteleten ünnepi műsor lesz bemutatva.
 
December 25. - Karácsony I. napja
  9:00 Pólyán, úrvacsoraosztással
10:30 Királyhelmec, úrvacsoraosztással
14:00 Pólyán
15:00 Királyhelmec
 
December 26. - Karácsony II. napja
10:30 Királyhelmec
11:30 Pólyán
13:45 Szolnocska, úrvacsoraosztással
15:00 Királyhelmec
 
A betegek és idősek részére háznál is kiszolgáljuk az úrvacsorát. Az úrvacsorával élni kívánók igényüket jelezzék a Lelkészi Hivatalban. 
 
December 31. - Óév napja
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
 
Január 1. - Újév napja
  9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec
A délutáni istentisztelet keretén belül visszatekintünk a 2016-os esztendőre, annak eseményeire, gyülekezeti alkalmaira, vagy éppen a gyülekezeten belül, Isten kegyelméből elvégzett munkálatokra. A képes beszámolóra a gyülekezeti házban kerül sor, amelyre szeretettel várunk mindenkit.
 

Advent harmadik vasárnapján, azaz december 11-én, a királyhelmeci református templomban 15:00 órakor kezdődő alkalmon a gyülekezet ifjú kántora, Varga Szabolcs játszik orgonadarabokat. A hengszerek királynőjének nevezett orgona a hallgatóság segítéségére lesz majd abban, hogy a királyok királyára, az Úr Jézus Krisztusra figyeljenek, akire a figyelést a koncerten elhangzó messiási próféciák és a Megváltó születését hírül adó evangéliumi részek is segítik. Szeretettel várunk mindenkit erre az alkalomra is.

Ez adventi alkalom hossza lehetővé teszi, hogy a Városi Művelődési Központba szervezett, 16:00 órától kezdődő adventi koncerten is részt lehessen venni.

 

December 21. - Hétfő (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec

December 22. - Kedd (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec

December 23. - Szerda (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec

December 24. - Szenteste
14:00 Királyhelmec
E korábbi istentisztelettel lehetőséget kívánnak biztosítani a gyülekezeten belüli karácsonyi ünneplésre azoknak is, akik este bátortalanul indulnának el a templomba, esetleg korábban akarnak hazaérkezni.
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
Az esti istentiszteleten ünnepi műsor lesz bemutatva.

December 25. - Karácsony I. napja
  9:00 Pólyán, úrvacsoraosztással
10:30 Királyhelmec, úrvacsoraosztással
A betegek, idősek részére háznál, betegágyon, a kórházban, vagy idősek otthonában is kiszolgálják az úrvacsorát, amely igényt a lelkészi hivatalban lehet jelezni.
15:00 Királyhelmec

December 26. - Karácsony II. napja
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
13:30 Szolnocska, úrvacsoraosztással
15:00 Királyhelmec

December 27.- Vasárnap
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec

December 31. - Óév napja
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec

Január 1. - Újév napja
  9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec (gyülekezeti otthon)
A délutáni istentisztelet keretén belül a 2015-ös esztendőre, gyülekezeti alkalmakra, vagy éppen az egyházközségen belül, Isten kegyelméből elvégzett munkálatokra is visszatekintenek képes beszámolóval.

Fontos, hogy a gyerekek és a fiatalok számára se csupán egy romantikus történet legyen Megváltónk születésének eseménysorozata, hanem meglássák a karácsonyi történet "Jézuskájában" az értük is földre jött, emberi testet öltött irgalmas Krisztust. E célból kerül megszervezésre 2015. december 12-én adventi csendesség címmel az a délelőtt, amelyre a konfirmációi előkészítőbe járó ifjakat várjuk 9:00 órai kezdettel. Délután 13:00 órától adventi játszóházba a még kisebbeket várjuk, vagyis a 12 év alatti gyerekeket, akiknek a karácsonyi történet meghallgatásán, eljátszásán túl kézműveskedni is lesz lehetőségük.  

 

December 22. - Hétfő (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 23. - Kedd (Bűnbánati istentisztelet)
18:00 Királyhelmec
 
December 24. - Szenteste
14:00 Királyhelmec
E korábbi istentisztelettel lehetőséget kívánunk adni a gyülekezeten belüli karácsonyi ünneplésre azoknak is, akik este bátortalanul indulnának el a templomba, esetleg korábban akarnak hazaérkezni.
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
Az esti istentiszteleten ünnepi műsor lesz bemutatva.
 
December 25. - Karácsony I. napja
  9:00 Pólyán, úrvacsoraosztással
10:30 Királyhelmec, úrvacsoraosztással
14:00 Pólyán (legátus szolgál)
15:00 Királyhelmec (legátus szolgál)
 
December 26. - Karácsony II. napja
10:30 Királyhelmec (legátus szolgál)
11:30 Pólyán (legátus szolgál)
13:45 Szolnocska, úrvacsoraosztással (legátus is szolgál)
15:00 Királyhelmec (legátus szolgál)
 
A betegek és idősek részére háznál is kiszolgáljuk az úrvacsorát. Az úrvacsorával élni kívánók igényüket jelezzék a Lelkészi Hivatalban. 
 
Karácsony ünnepén Swanczer Pál, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának első éves hallgatója szolgál gyülekezeteinkben. A gyülekezet hordozza őt és szolgálatát imádságaiban.
 
December 28. - Vasárnap
9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec
 
December 31. - Óév napja
15:30 Pólyán
17:00 Királyhelmec
 
Január 1. - Újév napja
  9:30 Pólyán
10:30 Királyhelmec
15:00 Királyhelmec
A délutáni istentisztelet keretén belül visszatekintünk a 2014-es esztendőre, annak eseményeire, gyülekezeti alkalmaira, vagy éppen a gyülekezeten belül, Isten kegyelméből elvégzett munkálatokra. A képes beszámolóra a gyülekezeti házban kerül sor, amelyre szeretettel várunk mindenkit.

Advent utolsó vasárnapján a királyhelmeci cserkészek templomunkba is elhozták a „betlehemi lángot”. 1986 óta – amely évet a Béke évének nyilvánított az ENSZ – minden évben elviszik a betlehemi születés templomában égő lángot Bécsbe, ahonnan továbbadják a világ sok-sok helyszínére. Királyhelmecre a kisvárdai cserkészek által jutott el a betlehemi békeláng, hogy a cserkészek jóvoltából a város felekezeteinek templomába, valamint a családokhoz is eljusson a békének ez a szimbolikus jelképe.

A Királyhelmeci Művelődési Központ, a Csemadok Hajdók Géza Alapszervezet, valamint a Zempléni Református Egyházmegye közös szervezésében december 19-én adventi koncertre kerülT sor a királyhelmeci művelődési központban. A koncerten egyházmegyénk ifjúsági zenekara, a Reforgó zenekar és az ugyancsak keresztyén énekeket előadó Emmánuel együttes is fellépett, s tették ezt azzal a céllal, hogy Istent dicsőítő énekekkel segítsék a hallgatókat elcsendesedni, lélekben az ünnephez, karácsony titkához közelebb kerülni. A keresztyén együttesek fellépése mellett Illésné Popália Irén előadásában Wass Albert költeménye hangzott el, és az est folyamán Molnár István, királyhelmeci lelkipásztor is megosztotta adventi gondolatait a szép számú hallgatósággal. Az adventi koncertet, a két zenekar közös éneklését követően Takács István, az est házigazdája zárta.

December második hétvégéjén a gyerekek és az idősek számára is volt alkalom az elcsendesedésre a gyülekezetben rendezett alkalmak által. 

December 13-án a gyülekezethez tartozó gyerekeket várták adventi játszóházba. Itt a karácsonyi történetet Molnár Éva lelkésznő beszélte el, ami a gyermekek élénk figyelmét váltotta ki. Majd karácsonyi énekek éneklését követően kézműveskedhettek a gyerekek és karácsonyi díszeket, vagy akár szülőknek, nagyszülőknek szánt ajándékokat is készíthettek gyülekezetünk legkisebbjei.

December 14-én délután a gyülekezet idős, nyugdíjas tagjaival telt meg a gyülekezeti terem. Molnár István lelkipásztor a 2Kor 4,16 alapján szólt a hallgatókhoz, kiemelve, hogy ha a test elerőtlenedik is az idős korban, a lélek, a belső ember Isten Lelke által meg tud újulni, s így idősen is lehet gyümölcsöző életet élni. Az igei bevezetést követően énektanulásra és versmondásra is sor került, ami a délután további részében, a szeretetvendégség közben is folytatódott, hiszen a jelenlévők közül többen elszavalták kedves versüket, elmondták rég megtanult imájukat, vagy közösen énekelték a kedves énekeket.

Az alkalmakon készült képek a Képtárban megtekinthetőek.

A Királyhelmeci Művelődési Központ, a Csemadok Hajdók Géza Alapszervezet, valamint a Zempléni Református Egyházmegye közös szervezésében december 19-én, azaz pénteken 18:00 órai kezdettel adventi koncertre kerül sor a királyhelmeci művelődési központban. A koncerten egyházmegyénk ifjúsági zenekara, a Reforgó zenekar és az ugyancsak keresztyén énekeket előadó Emmánuel együttes is fellép, s teszik ezt azzal a céllal, hogy Istent dicsőítő énekekkel segítsék a hallgatókat elcsendesedni, lélekben az ünnephez, karácsony titkához közelebb kerülni. Az adventi koncertre a belépőjegy ára 2,- €, amely elővételben a királyhelmeci könyvesboltban, valamint a művelődési központban vásárolható meg.

A Királyhelmeci Református Egyházközség magyarországi testvérgyülekezete, a kisvárdai gyülekezet is csatlakozott a Kárpát-medencei Nőszövetségi Imanaphoz és így idén, a kisvárdai nőszövetség által 2014. december 7-én 15:00 órakor kezdődő istentiszteleten is Felvidékért imádkoztak. Az alkalomra gyülekezetünk tagjait is meghívást kaptak. Az imanapi alkalmon gyülekezetünk lelkésznője, Molnár Éva szolgált igehirdetéssel.


Pár évvel ezelőtt azzal a kérdéssel kerestek meg a hollandiai magyar gyülekezetből, hogy nem tudnánk-e diót küldeni, mivel a karácsonyi ünnepkör alkalmain előszeretettel fogyasztják az ottani magyar testvéreink a diós és mákos bejglit; ami – érzésem szerint – egy kis otthoni (értsd magyarországi, kárpát-medencei) ízt, hangulatot, érzést is becsempész az ünnepbe. Istennek legyen hála, hogy a gyülekezet három diófáján akkor szép termés volt, így tudtunk küldeni, s azóta is számon tartjuk a vianeni gyülekezetet. Azóta is összegyűjtjük a lehullott diót, s tesszük ezt azzal a céllal is, hogy a termésből ajándék lesz. Így történt ez idén is és a gyűjtés, majd némi szárítás után meghirdettük a gyülekezetben a diótörést, amelyre szép számmal jöttek a gyülekezeti tagok. Szükség is volt a sok segítő kézre, hiszen volt mit törni és tisztítani, de a munkával egy délelőtt alatt tudtunk végezni, s ami öröm, hogy mindez nem csak a munkáról, feladatvégzésről szólt, hanem az együttlétről is. Kedves felajánlásnak köszönhetően volt erre az alkalomra is egy kis sütemény, de a serény kezek munkálkodása közben az ugyancsak felajánlásból érkező sütőtök is elkészült a sütőben, és a diótörés mellett megkezdett beszélgetés a frissítő fogyasztása közben folytatódhatott. Szolgálat ez mások felé, jelen esetben a hollandiai magyar testvéreink irányába, de hiszem, hogy e szolgálat a helyi közösségünket is építi, erősíti.