A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara (SJE RTK) első alkalommal szervezett nemzetközi konferenciát az intézmény falain kívül, s az őszi tudományos szimpóziumát 2015. november 19-20. napokon Királyhelmecen, a helyi református egyházközség gyülekezeti otthonában tartotta. A több hazai és határon túli társszervező bevonásával megvalósuló konferencián a vallási, az egyházi és a lelkészi identitás aktuális kérdéseit boncolgatták a jelenlévők.
Csütörtökön délután megtelt a gyülekezeti terem közelről és távolról érkező előadókkal, illetve hallgatókkal, s Fazekas Lászlónak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének nyitó áhítatával kezdetét vette mind az egyetem, mind a Zempléni Egyházmegye számára rendkívülinek nevezhető alkalom. Lévai Attila, a SJE RTK dékánja felolvasta az egyetem rektorának, Tóth Jánosnak az üdvözlő levelét, majd ő maga köszöntötte a jelenlévőket, és fejezte ki örömét és háláját a konferencia megvalósulása kapcsán. A felvezető előadást Somogyi Alfréd, a SJE RTK Egyháztörténeti Tanszékének tanára tartotta „Az identitás” címmel. Előadásában jó alapot vetett a két napos tanácskozás témáinak, amelyek közül a soron következő előadást Fodor Ferenc, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanszékvezető tanára tartotta a következő címmel: „A prófétai lelkület, mint a lelkészi identitás meghatározója – ószövetségi példákon keresztül”. Czinke Zsolt doktorandusz a gályarab prédikátor, Bátorkeszi István életén keresztül közelítette meg az identitás témáját. A konferencia első napjának estéjén Pálfi Józseftől, a Partiumi Keresztyén Egyetem tanszékvezetőjétől a partiumi és erdélyi helyzetet ismerhették meg a jelenlévők a lelkészi, az egyházi és az ehhez szorosan kapcsolódó nemzeti identitás vonatkozásában; Géresi Róbert a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese ugyanebben a témában a felvidéki helyzetet mutatta be a hallgatóságnak. Molnár János, a SJE RTK dékánhelyettese az arab világ vallási és nemzeti identitását vetette össze az európai, közelebbről a felvidéki magyar önazonosságának a megélésével. Az estet a királyhelmeci lelkipásztornak, Molnár Elemérnek az áhítata zárta, amit még a közös vacsora követett.
A konferencia második napja Kendi Csabának, a Zempléni Református Egyházmegye esperesének az igemagyarázatával kezdődött. Bohács Béla, az Eperjesi Egyetem Görögkatolikus Teológiai Karának tanszékvezető tanár előadása által a görög-katolikus egyház múltján és jelenén keresztül kaphattunk némi rálátást a felekezeten belüli lelkészi és egyházi identitásra. A katolikus kitekintést követően Kocsev Miklós, a SJE RTK tanszékvezető tanára a lelkészi identitás aktuális kérdéseinek témáját a gyakorlati teológia oldaláról közelítette meg előadásában. A nemzetközi konferencia utolsó előadását Lévai Attila dékán tartotta, aki számot adott a teológiai kar tudományos munkásságáról, az elmúlt években megjelent könyvekről, kiadványokról. Záró szavaiban előrevetítette a Királyhelmecen megtartott nemzetközi tudományos konferencia anyagának kiadvány formájában történő megjelenését is. Utalt rá, hogy bár először szervezett a teológiai kar külső helyszínen konferenciát, de mivel fontosnak tartja a kar tudományos munkásságának megismertetését távolabbi régiókban is, valószínű, hogy a jól sikerült tudományos értekezést követően a jövőben máshol is szerveznek majd hasonló alkalmat. A dékán záró mondatait követően Kendi Csaba esperes köszönte meg, hogy a nagy távolságot áthidalva a Zempléni Egyházmegye területére hozták a témáját illetően is rendkívül fontos és időszerű nemzetközi tudományos konferenciát.