A Zempléni Református Egyházmegye október 18-án, Nagykövesden sorra került Egyházmegyei Közgyűlésén lett bemutatva a Vasárnapról vasárnapra című könyv. A 148 oldalas kiadvány 52 vasárnapra és 17 ünnepnapra, illetve rendkívüli alkalomra szóló igemagyarázatot tartalmaz. Az ünnepnapok sorában a sátoros ünnepeken 2-2 írást lehet olvasni, de a többi egyházi ünnepünk mellett óévre, újévre, konfirmációra, reformációra, és az adventre vonatkozó igemagyarázat is található az egyházmegye kiadványában. A kétoldalas áhítatokat a kiadvány szerkesztésének időszakában a Zempléni Egyházmegye területén szolgáló 23 lelkipásztor írta azzal a céllal, hogy az istentiszteleti alkalmakon rendszeresen jelenlévő gyülekezeti tagok ilyen módon is tápláltassanak Urunk igéjével. Mindemellett azok számára is szeretnék eljuttatni a kötetet, akik idős koruk, betegségük, vagy éppen idegenben való munkavállalásuk miatt nem tudnak vasárnapról vasárnapra templomba menni, de szeretnének figyelni Isten üzenetére. Kendi Csaba esperes a könyv megjelenésének okát és célját a következőképpen foglalja össze az előszóban: „Szolgatársaimmal abban a reményben adjuk közre ezt a kötetet, hogy az olvasó a könyvben lévő hétről hétre, és ünnepről ünnepre készített igemagyarázatok által lelkiekben gazdagodhat, növekedhet hitében, és Isten igéje vezetését, áldását tapasztalhatja meg vasárnapról vasárnapra.” A kötetben a gyülekezet lelkészeinek áhitatai is megtalálhatóak. A Vasárnapról vasárnapra című könyv a lelkészi hivatalban megvásárolható.