"Az erőszak megértése és megelőzése a fiatalok körében" elnevezésű, az Európai Unió által támogatott határon átnyúló projektben vesz részt gyülekezetünk, amelynek elsődleges célja - ahogyan az elnevezés is sejteti -, hogy a fiatalok, gyermekek körében egyre gyakoribbá váló erőszak megelőzésre kerüljön. Ez a cél volt szem előtt tartva azon az élménypedagógiai képzésen is, amelyet a program keretében gyülekezeti otthonunkban szerveztünk 2015. március 12-14. napokon pedagógusoknak, lelkészeknek, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek. A képzés három napja alatt különböző foglalkozásokkal, élménypedagógiai játékokkal és azok elméleti hátterével ismerkedhettek meg a résztvevők, akikre a tényleges feladat ezután hárul majd, hiszen a foglalkozásokat a saját gyerekcsoportjaikban is ki kell próbálni, s azok tapasztalatait össze kell gyűjteni. E foglalkozások által a képzésnek, s magának a programnak a haszna a gyerekekig eljut, s reménység szerint a kitűzött célt, vagyis az agressziót is sikerül több gyerekcsoporton belül háttérbe szorítani. A képzés felvételeiből készült összeállítás alább megtekinthető.