A múlt év első napján Józsué könyvéből hangzott Urunk igéje és ígérete, amibe kapaszkodhattunk, amiből erőt meríthettünk, ami továbblendített bennünket, amikor a körülmények talán csüggedésre adtak volna is okot. Akkor, az esztendő első istentiszteletén a Józsuénak tett isteni ígéret a miénk is lett: Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz. (Józs 1,9)
Bizony egy esztendő elején sok féle érzés, leginkább félelem, aggodalom van az ember szívében, s talán ezt érezhettük gyülekezetünk, vagy megkezdett munkáinkkal kapcsolatban is. Hiszen gondoljunk csak vissza, hogy miként kezdtük 2014-et. Az elkezdett iskolaépület felújításának az elején voltunk, ami sok-sok problémát okozott, fejtörést jelentett. Akkor, az év elején még nem tudtuk, hogy mennyi mindent készített el számunkra az Isten. De a lelki élet vonatkozásában is aggodalmaskodás lehetett a szívünkben, hiszen egyházunk és gyülekezeteink nagy részében a számadás, az év eleji statisztika a fogyásról, legalábbis emberi mértékkel mérve, a gyengülésről tanúskodik. De mindezen gondolatok közepette hangzott a drága bíztatás: Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened az Úr, mindenütt, amerre csak jársz. S most, amikor a 2014. esztendőről kell számot adni, a múlt év eseményeire kell vissza tekinteni, valóban azt láthatjuk, hogy az akkor kijelentett ige valósággá vált, hiszen az Isten velünk volt, és velünk van. Az Isten velünk járta azokat az utakat, amelyeken mi jártunk, amelyek olykor talán kanyargósak voltak, kerülőutakat jelentettek, de Ő nem hagyott el bennünket. Erre gondolva tekintsünk vissza a 2014. esztendőre.
Lelki élet
Istentiszteletek
Az elmúlt év folyamán 118 alkalommal volt vasár- és ünnepnapi, 43 alkalommal hétköznapi, 31 alkalommal bűnbánati istentisztelet. Ezen istentiszteletek mellett 2 alkalommal került sor ökumenikus istentiszteletre a város napja alkalmából, valamint a halottak napja alkalmából. Vagyis összesen 194 alkalommal hívogattak a harangok istentiszteletre.
Az elmúlt évben is voltak istentiszteletek a városban található két idősek otthonában, a Mécs László utcai otthonban, valamint a Majláth utcai otthonban, ahol alkalmanként az úrvacsorát is igyekeztük kiszolgálni az idősek számára.
Az istentiszteleteken a gyülekezet lelkészei váltakozva szolgáltak, de az elmúlt évben vendég-idehirdetőként a következő lelkészek is bizonyságot tettek egy-egy alkalommal gyülekezetünkben: Blanár Erik kisgéresi; Pusztai Zoltán nagytoronyai; Tóth Szilvia csarnahói; Százvai László kisvárdai lelkipásztorok. Rajtuk kívül Schwancer Pál, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának 1. éves hallgatója karácsonyi legátusként szolgált gyülekezetünkben.
Úrvacsorai közösség
Hat alkalommal terítettük meg az úrasztalát és szolgáltattuk ki az úrvacsora sákramentumát. Tavaly is a három sátoros ünnepen, vagyis karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor úrvacsoráztak a legtöbben. Némi változás volt megfigyelhető az úrvacsorás istentiszteleteken, mivel a korábbi évekhez mérten már egyre kevesebben mennek ki a templomból az úrvacsoravétel előtt, viszont ez nem azt jelenti, hogy az úrvacsorával élők tekintetéven növekedésről tudnék beszámolni. Ezúton is hangsúlyozom, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor éljünk ezzel a szentséggel és erősödjünk általa is hitünkben, a Krisztus által számunkra is kínált bűnbocsánatban.
Bibliaóra
A nyári hónapokat leszámítva a bibliaórai alkalmak is meg voltak tartva. Tavasszal Jézus példázatait magyaráztuk az őszi időszakban pedig a Bibliaolvasó vezérfonal szerinti igeszakaszokon elmélkedtünk közösen. Emellett új énekeket is tanultunk, vagy ritkán énekelt dicséretek éneklésére is szántunk időt.
A Lídia bibliakör, bibliaóra alkalmai kéthetente kedden este voltak megtartva, amelyre az asszonytestvéreket vártuk és várjuk ezt követően is. Az év első felében a szeretethimnusszal foglalkoztak e bibliaórán, ősztől pedig a bibliai asszonyok életén keresztül tekintenek Isten munkájára.
A múlt év elején voltak ifjúsági bibliaórai alkalmak, ez azonban az ősszel elmaradt. Az új évben próbáljuk majd újra megszólítani, hívogatni a fiatalabbakat a nekik szánt bibliaórai alkalomra.
Konfirmációi előkészítő
A konfirmációi előkészület, vagyis a kátéoktatás 2 csoportban történik. Pünkösd előtti vasárnap 10 ifjú testvérünk tett vallást hitéről, s jelenleg a nagycsoportban mindössze 3-an készülnek a konfirmációra. A kátéoktatást megelőző előkészítő csoportba 7-en vannak bejelentkezve, vagyis három év múlva – előreláthatólag – ennyien fognak konfirmálni. Ahogyan a gyülekezeti tagok is érzékelik, a konfirmandusok részvétele az istentiszteleten változó, és sok esetben ugyanez mondható el az előkészítő alkalmakon való megjelenésükről. Próbálunk a szeretet szigorával hatni rájuk, s olykor ennek pozitív hatása is van. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a felelősségteljes hozzáállás egyre ritkább.
Látjuk, hogy a konfirmációs káté, hitvallásunk fogalomhasználata tartalmában ma is megállja a helyét, viszont a mai generáció fogalomhasználata egyre távolabb kerül a megtanulandó szövegek nyelvezetétől. Sürgetővé vált egy konfirmációs tananyag összeállítása, s bízunk abban, hogy ez egyetemes egyházi szinten meg is fog történni. De addig is fontos tudatosítani és tudni a konfirmáló, vagyis hitéről vallást tevő ifjúnak, hogy mi az amit hisz, mi az amit református keresztyénként vall.
Hitoktatás
A szünidő napjait, valamint az úrvacsorás és ünnepi istentiszteleteket leszámítva minden vasárnap, a délelőtti istentisztelet alatt volt vasárnapi iskola a gyermekek számára. A vasárnapi iskolában, vagy gyermek-istentiszteleten való részvétel, a gyermeklétszám nagyon változó és azt sok minden befolyásolja, de meglátásunk szerint a gyerekek szeretnek jönni, s az előkészítő bevezetése a gyermek-istentiszteletre is pozitív hatással van.
A hitoktatás kapcsán kell elmondanunk, hogy a városnak mindkét általános iskolájában és a gimnáziumban van hitoktatás. Sajnos a helyi szakközépiskolában évek óta nincs lehetőség hittant oktatni, mondván, hogy a gyerekek részéről nincs rá igény. Az óvodai hitoktatás szeptembertől nem indult be, aminek az volt az oka, hogy az iskolai hitoktatások miatt már nem maradt szabad délutánja a lelkésznőnek, aki korábban az óvodai hitoktatást végezte; bízunk abban, hogy a jövőben e tekintetben lesz változás. 15 csoportban 240 diák vesz részt a református hittanoktatásban, amely hitoktatást a gyülekezet lelkészei végzik.
Egyéb gyülekezetépítő alkalmak
Az említetteken kívül a következő alkalmakról, eseményekről kell még beszámolnunk:
• Január 12-én évzáró presbiteri gyűlésre került sor az új presbitérium eskütételével.
• Január 19-én évzáró egyházközségi közgyűlés
• Február 16-án lelkész gondnoki találkozó volt templomunkban
• Március 9-én presbiteri gyűlésre került sor
• Március 20-án került sor az egyházlátogatásra
• Április 11-én a város főterén a rákos megbetegedésben szenvedőkért és családtagjaikért imádkoztunk
• Április 12-én egyházmegyei bibliaismereti vetélkedő volt gyülekezetünkben
• Május 7-én presbiteri ülést tartottunk
• Május 10-én gyülekezeti táborokat szervező vezetőknek, segítőknek szerveztük meg a tábori anyag bemutatását
• Május 12 és 24. között holland testvérek munkálkodtak gyülekezetünkben
• Május 16-án a konfirmandusokkal látogattunk el az idősek otthonába
• Május 17-én a Szeretethíd programhoz csatlakozva közösen szépítettük templomunkat és annak környékét
• Június 1-én került sor a konfirmációra gyülekezetünkben
• Július 7-11 között került sor a gyülekezeti napközi táborra
• Szeptember 3-4-én 19 holland testvérünket fogadtuk gyülekezetünkben
• Szeptember 11-én presbiteri gyűlés volt a fő utcai épületünkben
• Szeptember 20-án egyháztáji kirakodó vásár szervezésével tettük színesebbé a Bodrogközi Kulturális Fesztivált
• Szeptember 21-én a város napja alkalmából ökumenikus alkalom, majd pedig komolyzenei koncert volt templomunkban
• Szeptember 28-án a kisvárdai gyülekezetet fogadtuk templomunkban, s a délelőtti istentisztelet keretében testvérgyülekezeti megállapodás köttetett.
• Október 10-én egyházmegyei lelkésztovábbképző volt nálunk
• Október 26-án Egyházmegyei Közgyűlésre került sor templomunkban
• November 2-án a temetőkerten volt ökumenikus istentisztelet
• November 8-án énekverseny elődöntője volt gyülekezeti házunkban
• November 9-én történelmi szimpóziumot szerveztünk
• November 22-én ifjúsági délutánt szerveztünk Kálvin Jánosról szóló vetélkedővel
• December 13-án adventi játszóházat szerveztünk
• December 14-én idősek délutánjára került sor
Gyülekezeten kívüli alkalmak, rendezvények melyeken részt vettünk:
• Február 6-9. Cursillo csendeshétvége Balatonszárszón
• Február 15. házassági csendesnap Örösben
• Február 22. 3 az 1-ben ifjúsági délutánon Kisgéresben
• Március 11-13. böjti csendesnapok Kistárkányban
• Március 22. 3 az 1-ben ifjúsági délutánon Nagygéresben
• Április 3-5. Molnár Éva lelkésznő tábori programismertetésen vett részt Délvidéken, Bácsfeketehegyen
• Április 12-én 3 az 1-ben ifjúsági délutánon Bésben
• Május 19-22. Molnár Elemér lelkésztovábbképzőn Berekfürdőn
• Május 24-és a reformátusok világtalálkozóján Debrecenben
• Május 26-án Egyházmegyei Közgyűlésen Borsiban
• Június 14-én részt vettünk az Egyházmegyei Napon Örösben
• Június 18-20. napokon Abaújszinán egy programelőkészítő konferencián
• Június 29-én templomszentelésen Legenyén
• Július 23-27. között az országos ifjúsági táborban vett részt több fiatal Kopárhegyen
• Augusztus 13-20. között a gyülekezet lelkésznője erőszakmegelőző hatású élménypedagógiai képzésen vett részt Upponyban
• Augusztus 24-28. között ifjúsági konferencián voltunk Balatonszárszón
• Október 11-én 3 az 1-ben ifjúsági délutánon Kistárkányban
• Október 18-án ökumenikus ifjúsági találkozón Hatfán
• Október 18-án presbiteri továbbképzőn Nagykaposon
• Október 23-25. ifjúsági hétvégén Sátoraljaújhelyen
• November 12-14-én egy programelőkészítő találkozón Kárpátalján, Beregszászon
• November 18-20. napokon Molnár István egy továbbképzésen Mályiban
• December 7-én egyházmegyei szavalóversenyen Kisgéresben
Mindezek mellett havonta volt lelkészértekezlet, amelyen a lelkészek ugyancsak részt vettek, s Molnár Elemér esperesi tisztségénél fogva különböző egyházmegyei és egyetemes egyházi ülésen és ünnepi alkalmon is részt vett.
Szó volt arról, hogy vendégigehirdetők szolgáltak a gyülekezetben; be kell arról is számolnunk, hogy a gyülekezet lelkészei is több helyen szolgáltak. Molnár Éva a cursillon szolgált Sátoraljaújhelyen, valamint a Kárpát-medencei imanap alkalmából Kisvárdán. Molnár István egyházlátogatóként szolgált Bacskában és Kistárkányban, valamint a kistárkányi böjti csendesnapok egyikén előadást tartott. Molnár Elemér esperesi tiszténél fogva az egyházmegye több gyülekezetét meglátogatta és ahol nem igehirdetéssel szolgált, ott buzdító szavakkal köszöntötte a gyülekezeteket. A múlt év júliusában a Sepsiszentgyörgyön megszervezett Generális Konvent ülésén is részt vett.
Sajtó
Urunknak legyen hála, az elmúlt éven is négy alkalommal tudtuk megjelentetni gyülekezeti tájékoztató újságunkat, a Királyhelmeci Szövétneket, és az internetes honlapunkon is igyekszünk rendszeresen hírt adni gyülekezetünk életéről, alkalmairól. Két, havi rendszerességgel megjelenő újságot járatnak többen a gyülekezetben, a Református Újságot és a Kálvinista Szemlét. Többen rendszeresen kapják a Vetés és Aratás evangéliumi folyóiratot és vannak, akik az Evangéliumi Kiadótól rendszeresen vásárolnak keresztyén könyveket, kiadványokat. A Mai Ige című, napi igemagyarázatokat tartalmazó kiadványt negyedévente közel százan igénylik.
Molnár István önkéntesként rövid riportokat készít egyházunk internetes rádiójának, a Sola Rádiónak, amely riportok a földfelszíni sugárzású Európa Rádióban is elhangzanak, így egyházmegyénk több gyülekezetéből és a mi gyülekezetünkből is több hangzó híradás készült az elmúlt évben, ami örvendetes. A múlt évben az Európa Rádió, azaz a református rádió megkezdte sugárzását Sátoraljaújhelyről és Bodrogköz nagy részén tisztán fogható. Keressünk rá erre az adóra, vagy hívjuk fel ismerőseink figyelmét erre.
A korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is rendeztünk könyvvásárt a karácsonyt megelőző hetekben, amikor keresztyén könyvek, kiadványok megvásárlását próbáltuk lehetővé tenni. Ezúton is hangsúlyozom, hogy hitünk szempontjából elsődleges olvasmányunk a Biblia kell legyen, de egy-egy keresztyén könyv, kiadvány olvasása is sok vonatkozásban hitünk erősödésére szolgálhat.
Anyakönyvi statisztika
Keresztelők: Született és a keresztség sákramentumában részesült: 6 fiú és 11 leány, összesen 17 gyermek, valamint a keresztség sákramentumában részesült 2 férfitestvérünk, tehát mindösszesen 19 lélek.
Házasságkötés: Házasságot 1 tiszta és 3 vegyes pár kötött, összesen 4 pár
Konfirmáció: Konfirmált 7 ifjú és 3 leány, valamint 2 felnőtt férfi, tehát mindösszesen 12-en tettek vallást hitükről a gyülekezet előtt.
Temetés: Meghalt 10 férfi és 14 nő, összesen 24 lélek
Tervek
Az elmúlt év elején hangzott az ige: veled van az Úr. Hihetjük, hogy ez nem csak 2014-re szólt, de Ő velünk lesz és velünk marad idén is, ha mi nem hagyjuk el őt. Abban a hitben, hogy ez így lesz, nincs okunk a félelemre a jövőt, akár csak ez esztendőt illetően sem, hanem inkább nagy reménységünk lehet abban, hogy Ő megőriz és megtart. Így kell a jövőbe nézni és tervezni a 2015-ös esztendőt, annak feladatait, teendőit, mert már most, az új év első napjaiban nyilvánvaló, hogy sok feladat vár idén is ránk.
Az elmúlt évet úgy kezdtük, hogy az egykori felekezeti iskolaépületünk felújítási munkálatainak az elején voltunk. Amikor hozzákezdtünk azt mondtuk, ahogyan az anyagi lehetőségek engedik úgy haladunk, s Urunknak legyen hála a múlt éven tudtunk haladni, mivel megadta mind az anyagi mind az emberi erőforrást a munkavégzéshez. Megépült a lépcsőház, kicserélődött a teljes víz és szennyvízvezeték, új villanyhálózat lett kiépítve a lenti szinten és az egykori iskolahelyiségek gyakorlatilag elkészültek, teljesen fel lettek újítva.
Ha az Úr megengedi, akkor tovább szeretnénk folytatni az egykori iskolaépület felújítását. A következő nagyobb munkafázis a tetőtér beépítése, ahol 6 vendégszobát szeretnénk kialakítani fürdőszobával. Ezzel párhuzamosan a lépcsőház belső munkálatait is szeretnénk végezni, valamint tavasszal az épület külsejét befejezni. Az, hogy mennyire tudunk előre haladni az anyagi lehetőségektől, újabb sikeres pályázatoktól függ.
Tavaly a presbitérium határozata értelmében létrehoztuk a gyülekezeten belül a templomfelújítási alapot, és a templom külső felújítására céladakozást hirdettünk. Az adományokat ez esztendőben is gyűjtjük, de emellett a felújítás tervezését is elkezdjük, potenciális vállalkozóktól ajánlatokat kérünk, ill. a felújítás mértékét is felmérjük.
A 2015-ös esztendőre tervezett feladatok között kell megemlítenünk a 2013-ban megvásárolt szomszéd telek rendezését is.
Az orgona két éve használhatatlan, aminek felújítására nem találtunk megbízható és a felújítást elvállaló szakembert. Ha a teljes felújítására nem fog is idén sor kerülni, szeretnénk, ha legalább használható állapotba kerülne újra.
A gyülekezeti életben folytatni szeretnénk a megkezdett szolgálatokat és minden bizonnyal 2015-ben is lesznek rendkívüli alkalmak, amelyek által is a mi Urunk szeretetére és kegyelmére kívánunk majd mutatni.
Végezetül hálát adok az Istennek, hogy 2014-ben olyan sok mindent megengedett nekünk, megengedett a királyhelmeci református gyülekezetnek. De köszönetet mondok azoknak a testvéreknek, gyülekezeti tagoknak, akik e sok mindenben eszközök tudtak, akartak lenni a mi Urunk kezében és anyagiakkal, fizikai segítségükkel, egyházközségünkért mondott imáikkal, vagy más módon járultak hozzá gyülekezetünk előbbre haladásához, az evangélium terjesztéséhez.
A beszámolót a Királyhelmeci Református Egyházközség Egyházközségi Közgyűlése 2015. január 18-án meghallgatta és elfogadta.