Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

Baj van a hűséggel – mondják sokan, s ez bizony nyilvánvaló is. A különböző társaságok hűségszerződést iratnak alá a kliensekkel, de sokszor már két évig sem tudunk megmaradni az adott telefontársaságnál, vagy gáz-, villanyszolgáltatónál, esetleg pénzügyi intézetnél, s a kedvezőbbnek tűnő ajánlatra hamar elcsábulunk. De nem csupán ilyen kevésbé lényeges dolgokban nem tudnak sokan hűségesek lenni, de a fontosabbakban sem. Házasságok mennek tönkre hűtlenség miatt, alkalmazottak elbocsátásáról lehet hallani hűtlen vagyonkezelés okával. A bűnös emberi természet következménye a hűtlenség mind az emberi kapcsolatainkban, mind az Istennel való kapcsolatunkban. Nem véletlenül szólít fel az ige bennünket: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját”, és biztosan nem véletlenül lett ez egyházunk címerének vezérigéje. 
A hűség témája került előtérbe az idei nyári táborokban is, amit szerte a Kárpát-medencében szerveztek több száz gyülekezetben, s közöttük a királyhelmeci valamint a pólyáni gyülekezetben. Idén is szép számmal jelentkeztek a gyerekek, elmondható talán, hogy a gyülekezeti ház maximális befogadóképességét kihasználtuk, hiszen volt olyan nap, amikor hetvenöten énekeltük közösen táborozók és segítők, illetve vezetők a főének sorait: Légy hű mindhalálig Isten kért meg erre…  
A tábor napjaiban Dániel történetén keresztül mutattuk be az Istenhez való hűség fontosságát és jutalmát, de a bevezető történetekben Bálint gazdával és két hűséges pulikutyájával, Bogánccsal és Borókával ismerkedhettek meg a gyerekek. A történetet minden nap korosztályonként, munkafüzet segítségével dolgozták fel a gyerekek, és persze idén sem hiányozhattak a tábor elmaradhatatlan elemei, mint a vetélkedők, a kézműves foglalkozások, a viking-sakk, vagy éppen a kincskeresés. A táborzáró istentiszteletre július 9-én került sor a templomunkban, amire már a szülőket, nagyszülőket is invitáltuk és szeretettel vártuk. A tábor megszervezését nagyban segítette a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatása.
 
 

A királyhelmeci református gyülekezet 2017-ben is megszervezi a már hagyományosnak mondható adventi játszóházát. A nyári táborok és a heti rendszerességgel megvalósuló vasárnapi iskola, gyermekistentisztelet mellett ez is olyan alkalma a gyülekezetnek, amelyre a kisebb gyerekeket várjuk. A legkisebbek, az ovisok akár édesanyjukkal is érkezhetnek, s így közösen készíthetik el a tervezett foglalkozásokat, de a gyülekezet ifjai is tudnak segédkezni a kézműveskedésben. Az idei játszóházra 2017. december 2-án, szombaton kerül sor 13:30 órai kezdéssel a református gyülekezeti otthonban. Fontosak a foglalkozások, azok a tárgyi emlékek, amiket a gyerekek hazavihetnek, amivel készülhetnek maguk is az ünnepre, de még fontosabb az az üzenet, amit énekben, vagy közösen meghallgatva, esetleg eljátszva ismerhetnek meg a játszóházban a gyerekek, vagyis a karácsonyi örömüzenet, Jézus Krisztus születéstörténetének, Isten nagy tettének a megismerése. Szeretettel várjuk a gyerekeket, akik számára frissítőről is gondoskodunk. 

A királyhelmeci református gyülekezet 2016-ban is megszervezi a már hagyományosnak mondható adventi játszóházát. A nyári táborok és a heti rendszerességgel megvalósuló vasárnapi iskola, gyermekistentisztelet mellett ez is olyan alkalma a gyülekezetnek, amelyre a kisebb gyerekeket várjuk. A legkisebbek, az ovisok akár édesanyjukkal is érkezhetnek, s így közösen készíthetik el a tervezett foglalkozásokat, de a gyülekezet ifjai is tudnak segédkezni a kézműveskedésben. Az idei játszóházra 2016. december 3-án, szombaton fog sor kerülni 13:00 órai kezdéssel. Fontosak a foglalkozások, azok a tárgyi emlékek, amiket a gyerekek hazavihetnek, amivel készülhetnek maguk is az ünnepre, de még fontosabb az az üzenet, amit énekben, vagy közösen meghallgatva, esetleg eljátszva ismerhetnek meg a játszóházban a gyerekek, vagyis a karácsonyi örömüzenet, Jézus Krisztus születéstörténetének, Isten nagy tettének a megismerése. Szeretettel várjuk a gyerekeket, akik számára frissítőről is gondoskodunk. 

A királyhelmeci református templomba belépve sokaknak először a főbejárattal szembeni karzatra épített orgonán akad meg a szeme, ami nem is csoda, hiszen a múlt század elején épített hangszernek a sípsorai, és annak aranyozott, díszes borítása szemet gyönyörködtető. Mindez azonban semmit nem ér, ha nem tudja célját betölteni, vagyis az istentiszteleti éneklést, Isten dicsőítését segíteni; így a hangszer, célját elveszítve, használaton kívüli dísztárggyá válik csupán. Sajnos ez történt templomunk orgonájával is, ami mostanra már csak egy szép bútordarabja lett a templomnak. Három éve, az orgona többféle meghibásodása miatt, nem tudjuk azt használni istentiszteleti célokra, s átmenetileg egy elektromos hangszerrel kísérjük a gyülekezeti éneklést. 
A múlt század elején egy Amerikába szakadt hazánkfia gyűjtést hirdetett, és az összegyűlt támogatást hazaküldve hozták létre az ún. „orgona alapot”, amelybe továbbra is várták a felajánlásokat a gyülekezeti tagoktól. A közös összefogásnak és áldozatvállalásnak köszönhetően a királyhelmeci reformátusoknak is lett orgonájuk, amit a híres Angster József orgonaépítő mester pécsi vállalata készített el és adott át 1908-ban a gyülekezetnek. Száz éven keresztül működött az orgona, és a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a villamosításon túl soha nem volt szükség nagyobb javításra. Egészen mostanáig. 
Az istentiszteleteken megoldott az énekkíséret, de sokaknak mégis hiányzik az orgonaszó, a régi, már-már ősinek és egyre ritkábbnak mondható hangszer, így a gyülekezet szeretné felújítani, újra használhatóvá tenni az orgonáját, vagyis szeretné, hogy az ismét Isten dicsőségére és ne csak a szemek gyönyörködtetésére szolgáljon.
Az orgona felújításának céljára jótékonysági adventi koncertet szervezünk, amelyen a királyhelmeci Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai fognak fellépni. A koncertre december 11-én (pénteki nap), 17:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A jótékonysági adventi koncertre a belépés ingyenes, de a helyszínen lesz lehetőség perselyadománnyal hozzájárulni az orgona felújításához, javításához. A szervező gyülekezet és a közreműködő Művészeti Alapiskola szeretettel vár minden érdeklődő, zeneszerető, vagy éppen segíteni szándékozó személyt e koncertre felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara nemzetközi tudományos konferenciát szervez Királyhelmecen, amelyre 2015. november 19-20. napokon kerül sor. A nemzetközi konferencián az egyetem előadói mellett más hazai és határon túli tanárok is tartanak előadást a következő témában: A vallási, az egyházi és a lelkészi identitás aktuális kérdései. A tudományos szimpóziumnak a helyszíne a Királyhelmeci Református Egyházközség gyülekezeti otthona lesz. A szervező egyetem a társszervezőkkel együtt szeretettel várja a konferencia témája iránt érdeklődőket.

 

 
A Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség immár második alkalommal szervez a keleti egyházmegyék számára regionális presbiteri konferenciát, amelyre 2015. november 14-én, szombaton 9:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A regionális presbiterképzés tervezett programja:
 
08:45-09:00 Érkezés és regisztráció
09:00-09:05 Esperesi köszöntés
09:05-09.25 Éneklés: 89. Zsoltár 1. vers: Az Úrnak irgalmát örökké éneklem 
Kezdő áhítat: igét hirdet Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának nem lelkészi elnöke
Éneklés: 396 dicséret 1.2.3. vers: Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
09:25-09:30 Elnöki megnyitó: Fekete Vince, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség megbízott elnöke
09:30-10:15 1. előadás: A presbiteri tisztségről – Dr. Huszár Pál
10:15-10:30 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
10:30-11:00 Kávé szünet
11:00-11:05 Éneklés: 397 dicséret 1.2.3.vers: Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed
11:05-11:50 2. előadás: Az egyházközségi gondnok tisztségéről – Dr. Huszár Pál
11:50-12:05 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
12:05-12:10 Elnöki zárszó, a konferencia befejezése
12:10-12:15 Záró imádság 
12:15-12:20 Áldás
12:20- Frissítő, ebéd a királyhelmeci gyülekezeti otthonban
 
Az alkalom szervezői szeretettel várják a zempléni és az ungi egyházmegye gyülekezeteinek presbitereit, gondnokait.

Hetek, sőt hónapok óta a migránsválságról szólnak a híradások, ami a hétköznapi embert mindeddig kevésbé érdeklő témákat is felvet. Születnek kérdések és válaszok, vagy inkább csak kérdések, mert a sok esetben egymásnak ellentmondó válaszok inkább elbizonytalanítanak, már-már félelmet keltenek. A keresztyén embert a kialakult helyzet azért is feszíti, mivel hittestvérei legyilkolásáról szóló hírek abból a térségből is érkeznek, ahonnan a bevándorlók egy része Európába érkezik. S bár nem kell párhuzamot vonni a kettő között, hiszen sok menekült a keresztyéneket is üldöző csoportok által előidézett feszültségek miatt is menekül otthonából, de a média gerjesztette vélt, vagy valós félelem (ez talán csak évek múltán fog kiderülni) az ember elméjében a kettőt mégis összekapcsolja. A tisztábban látás, letisztultabb kép nyerése, és a nyilvánvalóan meglévő, de a médiában egyre halkuló keresztyénüldözés „megismerése” céljából a királyhelmeci református gyülekezet az iszlám világ és a keresztyénüldözés témában előadást szervez, amelyre 2015. november 12-én, 18:00 órai kezdéssel Királyhelmecen kerül sor, a református egyházközség gyülekezeti otthonában. Az est tervezett programja:

Youssef Fakhouri: Keresztyénüldözés a 21. században a Közel-Keleten

Adonis Kassab: A hit nemes harca Szíriában, a múlt és a jelen tükrében

A félig magyar származású előadókat Balázs Lilla református hitoktató, a Selye János Egyetem iszlám témával foglalkozó doktorandusza kíséri. Az elhangzó előadásokkal szeretnék, ha minél több emberhez eljutna annak a híre, hogy szerte a világban – a Közel-Keleten élő keresztyén hittestvéreknek különösen – milyen iszonyatos körülményekkel kellett az utóbbi időben szembenézniük hitük, Krisztus Urunkhoz való ragaszkodásuk miatt.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre az előadásra.

A mai fiatalokat nem érdekli Kálvin – gondolják sokan, s való igaz, hogy a ma felnövekvő generáció és a XVI. század reformátora közötti öt évszázad megnehezíti, hogy gyülekezetünk ifjai számára érdekes legyen a magával is szigorú Kálvin János. Erre, mármint a reformáció neves alakjának élete utáni érdeklődésre cáfoltak rá némileg azok a fiatalok, akik 2014. november 22-én részt vettek a Zempléni Egyházmegye 3in1 elnevezésű ifjúsági alkalmán Királyhelmecen. A Kálvin emlékévek zárása kapcsán az alkalom szervezői fontosnak tartották, hogy az eltelt évszázadok ellenére a fiatalok is megismerjék azt a személyt, akiről „kálvinistáknak” neveztetnek.
Az egyházmegyei ifjúsági alkalom ezúttal is a Reforgó zenekar vezette énekléssel kezdődött, majd a helyi lelkipásztor, Molnár István köszöntötte a környező gyülekezetekből érkező fiatalokat és a Jer 1, 4-10 alapján szólt hozzájuk. Ezt követően Molnár Éva lelkésznő tartott egy rövid előadást Kálvin János életéről, a reformátor életének fontosabb állomásairól és elvégzett munkájáról. Öröm volt nézni, ahogy a fiatalok az előadást követő, előre beharangozott vetélkedőre készülve jegyzetelték a fontosabb adatokat, megbeszélték, hogy ki mit ír, mit tart fontosnak lejegyezni. Az előadást követően, a résztvevők öt csoportban járták végig a reformátor életének fontosabb állomáshelyeit, s így jutottak el Noyonba, Strasbourgba, Bázelbe és Genfbe, ahol különböző feladatokat kellet megoldaniuk hol közösen, hol egyénileg, s mindeközben, a helyes válaszokkal, feladatmegoldásokkal adománytallérokat kaptak, hogy felépíthessék a genfi akadémiát. Sikerült. Az ügyes csapatok minden helyszínen megoldották a feladatot, s a kiadott feladatlapot is probléma nélkül kitöltötték, így a vetélkedő végére az akadémia megépítéséhez szükséges adományok is összegyűltek.
Játékos formában ugyan, de mégis sok mindent megtanultak a fiatalok Kálvin életéből, s ha az évszámok nem maradnak is meg, vagy a különböző helyszínek idővel keveredni fognak, arra minden bizonnyal emlékeznek majd, hogy a reformáció vezéregyénisége mennyire szorgalmas és Krisztusa iránt elkötelezett volt egész életében, még a nehézségek, próbatételek ellenére is.
Az alkalom végén Kálvin János egyik imájával könyörögtek a jelenlévők, s a Reforgó ifjúsági zenekar vezetésével azt az Istent dicsérték, aki Ura volt Kálvinnak és Ura mindnyájunknak, akinek hála ezért az alkalomért, s akire nézve azt mondhatjuk – Kálvin után –, hogy egyedül Övé legyen a dicsőség.

A Zempléni Egyházmegyében közel öt évvel ezelőtt szervezték meg először a 3in1 ifjúsági alkalmat, amellyel a már konfirmált fiataloknak szerettek volna teret adni a találkozásra, s lehetőséget biztosítani az „egymás hite általi épülésre”, vagyis a lelki növekedésre. Időközben a korosztály kiszélesedett – legalábbis lefelé –, s már az első találkozások után nyilvánvaló volt, hogy a konfirmált fiatalokon túl a konfirmációi előkészítőbe járó ifjak is rendszeresen részt vesznek majd az egyházmegyei ifialkalmakon. Kezdettől fogva az volt az elképzelés, hogy lehetőség szerint havi rendszerességgel valósuljanak meg ezek az alkalmak, s mindig más-más gyülekezetben, ahol nem csak a helyszínt adják, hanem a helyiek a témát is kiválasztják és a „programot” is biztosítják, vagyis tartalommal töltik meg az ifjúsági délutánt. Az elmúlt években a Zempléni Egyházmegye 10 gyülekezetében volt 3in1 alkalom, s voltak gyülekezetek, amelyekben többször is várták az fiatalokat, akik hol többen, hol kevesebben vettek részt a nekik szervezett délutánokon. Bízunk azonban abban, hogy minden egyes helyszínen és alkalmon volt lehetőségük a fiataloknak hitükben épülni, Isten-ismeretükben előrébb jutni.
 A soron következő 3in1 ifjúsági alkalomra 2014. november 22-én, a királyhelmeci református gyülekezeti otthonban kerül sor 14:00 órai kezdettel. Tekintettel a Kálvin-emlékévek idén történő lezárására, Kálvin János halálának 450 éves jubileumára, a királyhelmeci szervezők a neves reformátor életén, szolgálatán keresztül szeretnék a 3in1 alkalomra érkező fiatalok figyelmét Istenre irányítani.