A Közegészségügyi Hivatal rendelkezése és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elnökségének körlevele alapján május 10-én templomi istentisztelet keretén belül, a gyülekezet közösségében tudunk újra együtt lenni. Istennek legyen hála!
Bizonyos előírásokat és javaslatokat az istentiszteleten résztvevőknek is szükséges betartaniuk. A szakemberek útmutatásait figyelembe a következők szerint tervezzük Királyhelmecen az istentiszteleteket:
-
A két megszokott istentisztelet közül a délutánit, vagyis a 15:00 órakor kezdődő alkalmat az idősebbeknek, a 65 év feletti testvéreinknek ajánljuk. Erre az alkalomra várjuk a veszélyeztetett csoportba tartozó gyülekezeti tagokat is.
-
A 10:30 órakor kezdődő istentiszteletre a fiatalabb korosztályba tartozókat hívogatjuk elsősorban.
-
Kérjük, hogy az istentiszteletre érkezők viseljenek szájmaszkot, vagy más, erre alkalmas eszközzel (pl. sállal, kendővel) takarják el felső legutaikat.
-
Az istentisztelet előtt mindenki keze fertőtlenítő szerrel lesz lefújva, de a nagyobb óvatosság céljából egyszer használatos gumikesztyű viselése is ajánlott.
-
Kérjük, hogy a templomban az előre kijelölt helyre üljenek, hogy az egymás közti távolság megfeleljen az előírtaknak. Egy háztartásban élők természetesen ülhetnek egymás mellett is.
-
Az istentiszteletről való távozás során is figyeljünk a kellő távolság betartására.
-
A nagyobb óvatosság céljából az alkalmak után szellőztetve és bizonyos szintig fertőtlenítve lesz a templom, és az istentisztelet liturgiájában, annak hosszában is igyekszünk tekintettel lenni a jelenlegi helyzetre.
Szeretettel várunk mindenkit az alkalomra. Örülünk a találkozásnak.