Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn 3,30)
Az ünnep idejére kiadott járványügyi rendelkezések miatt a templomban csak korlátozott létszámban tudunk az istentiszteleten részt venni, ami a királyhelmeci református templom vonatkozásában mintegy 80 főt jelent. Ezt szem előtt tartva hirdetünk több istentiszteletet – Szenteste hármat –, így a nagy ünnepi gyülekezet megoszlik több kisebb istentiszteleti közösségre. A létszám betartásához így is szükséges bevezetni a regisztrációt, illetve a templomi férőhelyek előre történő „foglalását”. Ezt kis kártyákkal tudjuk megoldani, vagyis minden ünnepi istentiszteletre külön kártyával lehet majd jönni. A kártyákat a lelkészi hivatalban lehet majd kérni, de egy-egy istentiszteleten való részvételi szándékot a 056-6321972 telefonszámon is lehet jelezni. A délutáni alkalmakra minden bizonnyal kisebb lesz az érdeklődés, így azokat a testvérek figyelmébe különösen ajánljuk. Karácsony 1. napján délután is úrvacsorás istentiszteletet tartunk, vagyis az úrvacsora sákramentumával élni kívánók azt is választhatják. Kérjük, hogy az előzetes helyfoglalásra, illetve regisztrációra hívják fel a környezetükben élők figyelmét is. Az istentiszteleteken a járványügyi előírásokat tartsuk be, figyeljünk egymásra és az esetleges kellemetlenséget, vagy kényelmetlenséget viseljük megértéssel!