Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják. (5Móz 32,7)
Királyhelmecről fellelhető első írásos emlék 1214-ből származik, a leleszi rendház II. András által kiadott alapítólevelében olvashatunk először a településről. A feljegyzésből kitűnik, hogy Zemplén-megyéhez tartozó királyi bortokként és fontos piaci központként már a XIII. században a térség meghatározó települése volt. Egy 1461-ből származó kézirat Helmecet már mezővárosként említi. A város fontosságát, a térségben betöltött szerepét, a későbbi korok dokumentumai is alátámasztják. A reformáció tanai hamar elérnek Bodrogközbe, s a régió központi helyére, Királyhelmecre is. A reformáció tanai már a XVI. század derekára megingatják a helyi római katolikus egyház egyeduralmát. Bár ekkor a meglévő kőtemplomot még a római-katolikus hívek használják, de a egyre többen lesznek az új hit követőivé. 1598-ban Báthory István személyében új birtokosa lesz Helmecnek, aki maga is protestáns szellemű nevelést kapott és így maga is áldozatkész pártfogója lett a református egyháznak. Valószínűsíthető, hogy a XVII. század elejére olyannyira megerősödik a református közösség, hogy a római-katolikus templom a kálvinisták kezébe kerül. Ez a váltás minden bizonnyal még 1628 előtt megtörtént, mivel az 1629. szeptember 13-án kelt egyházlátogatási jegyzőkönyv, melyet Miskolczi Csulyak István jegyzett, már református templomot említ. Ennek az immár református templomnak a felújításához Lorántffy Zsuzsanna is hozzájárult, aki tehette ezt királyhelmeci kötődése és erős, református hite miatt is.
1671-ben, az ellenreformáció erősödésének következményeként, a római-katolikusok visszaszerezték az ősi templomot. 1703-ban a templom már ismét a reformátusoké, azonban az a kurucháborúk során erőteljesen károsodik. A károk kijavítása után nem sokkal, 1718-ban, emberi gondatlanságból a templom leégett. A felújításra nem volt a református közösségnek ereje, s nem sokkal a ezt követően a leleszi prépost a romos templomépületet is elvette.
A református gyülekezet nem sokáig maradt templom nélkül, mivel feljegyzések bizonyítják, hogy a Gombos-féle kúria földjén, egy méhes helyén, fából készült kisebb imaházat építettek, amivel kegyességüket, vallásosságukat, egyházhoz való ragaszkodásukat is bizonyították a helmeciek. Ezt a fából készült istentiszteleti helyet annak elavulásáig, 1753-ig használták, amikor egy újat és nagyobbat építettek szintén fából. Azonban mivel ez új épület építésére nem volt engedély, ezért annak tetejét lerombolták. A hívek a lerombolt tetőzetet gallyakkal próbálták pótolni, s még így használták az épületet egészen addig, míg ez a templom is tűzvész martaléka lett. A templom leégése után a helmeci reformátusok istentiszteleti hely nélkül maradtak, s így az ekkor mintegy ötszáz főre tehető református a környező településekre járt istentiszteletre. Bár a szabad vallásgyakorlat a református számára ez időben nem volt engedélyezve, s temploma sem volt a közösségnek, de az mégsem gyengült, sőt inkább erősödött, amihez nem csupán az járult hozzá, hogy a környező falvak templomaiban hallgathatták Isten igéjét, hanem a templom nélküli Királyhelmecen, családonként összejöttek és házi istentiszteleteket tartottak.
1754-től a gyülekezet folyamatosan kérelmezte a templom építésének engedélyezését, de sajnos hosszú időn keresztül sikertelenül. A királyhelmeci reformátusok kérése csak 1781. után, a protestáns keresztyének szabad vallásgyakorlatát és hivatalviselési jogát engedélyező „Türelmi rendelet” elfogadását követően hallgattatott meg. 1784-ben kormányzati küldöttség érkezett a királyhelmeci református gyülekezetbe, mely látogatás után engedélyezik, hogy a királyhelmeci református közösség kőtemplomot építsen, melynek munkálataihoz még abban az évben hozzákezdtek.
Az első református kőtemplom (a jelenlegi templomnak kb. kétharmada) felszentelésére 1787-ben kerül sor, amikor Királyhelmec lakosainak a száma 882 lélek volt. Ekkor még nem volt tornya a templomnak, de valószínűleg harangláb volt a templom mellett, mivel korabeli feljegyzésekben szó van két harangról is.
A templomost 1863-ban kibővítik és tornyot is építenek hozzá, ezzel nyerve el a jelenlegi templom nagyságát. Nem sokkal később, 1891-ben a templom nagyobb javításáról határoz a gyülekezet, mely felújítási munkálatokat 1893-ra fejeznek be.
A századforduló után, a gyülekezetből Amerikába kivándorolt férfi, ifj. Katocs János gyűjtést szervez és a hazaküldött pénzösszeggel létrehozzák az ún. orgona-alapot, mely alap célja, hogy orgona épüljön a királyhelmeci református templomba. A kapott pénzösszeg mellé, az orgona-alapra, 1903-ban elsőször, majd azt követően több alkalommal a helyi gyülekezetben is hirdetnek gyűjtést. 1908-ban, Angster József orgonaépítő mester tervei és kivitelezése nyomán készült el a gyülekezet orgonája.
Az első világháború a gyülekezetet is eléri, s ha épületeiben nem szenved is kárt, lelkeiben annál inkább, mivel a városból és a gyülekezetből is többen nem térnek vissza a háborúból. A gyülekezet a katonák és özvegyek árvái javára gyűjtést szervez, s folyamatosan próbálja segélyezni a rászorulókat.
A háború után traumaként éri a gyülekezetet trianoni békekötés, és annak kapcsán egy új országba való kerülés, de – amint arról a feljegyzések is tanúskodnak – reménykednek, hogy az állapot csupán átmeneti.
1923. februárjában elhatározzák a templom felújítását, amit őszre be is fejeznek és a megújult templomban november 11-én hálaadó istentiszteletet tartanak. A gyülekezet erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy évvel a nagy költségekkel járó templomfelújítás után a presbitérium már arról határoz, hogy két harangot öntettet, és a parókiára, valamint a tanítói lakásba a villanyvilágítást is bevezettetik.
Az elkövetkező években is folyamatosan újít, épít a gyülekezet: 1936-ban az orgona kisebb, szükségessé vált felújítására került sor; 1939-ban a parókia komolyabb felújítása lett elvégezve; 1942-ben a templom körüli járdát építették meg.
A politikai változások a gyülekezetet, annak hivatalvezetését is érintik. 1938. december 2-án kelt jegyzőkönyvben arról lehet olvasni, hogy Virágh Béla lelkész „áhítatos és magasztos szavakkal emlékszik meg Istennek arról a nagy kegyelméről, hogy a Csehszlovákiába erőszakosan bekebelezett egymillió magyart, s közöttük a királyhelmeci ref. egyház alkotó tagjait is felszabadította a húsz éves cseh elnyomás minden nyomorúságából s újra vissza vezérelt a szabad és független magyar állami élet mezejére.” Ez a változás az egyházi struktúrában is változást hozott, ill. gyülekezetünk esetében az Alsó-Zempléni Egyházmegyéhez való csatolást jelentette. 1941-ben a korábban Vajdácskán szolgáló Főző Lászlót választja meg a gyülekezet lelkipásztorának, aki a következő évtől kezdi meg szolgálatát a gyülekezetben. Az új lelkész missziói munkatervet dolgozott ki, s a gyülekezetet a háborús időben is igyekezett összefogni, lelkesíteni. A II. világháború a gyülekezetet több tekintetben is érintette. 1944-ben be kell szolgáltatnia a kisebbik harangot „hadi célra”, s a gyülekezet megválasztott lelkipásztora, Főző László is bevonul tábori szolgálatra. Hazaérkezése után, 1948-ig folytatja gyülekezetépítő munkáját, amikortól a határ újbóli meghúzása következtében haza, azaz Magyarországra kell térnie; meghívás útján Batta Pál, korábbi szádelői lelkipásztor kerül a Királyhelmeci Református Gyülekezetbe lelkipásztornak. Már az ő vezetésével kerül sor a templomtorony kijavítására, valamint a toronytető bádoggal történő befedésére 1949-ben.
1953-ban – a megváltozott határok miatt – a gyülekezet ismét egy új egyházmegyébe kerül, amit a presbitérium a lelkész vezetésével csupán csak tudomásul vehet. 1954-ben elkezdődik a zsinati elnökség által folyamatosan küldött előadások által a presbiterek képzése, akik a lelki téren történő épülésük mellett a gyülekezet anyagi előremozdításán is munkálkodnak, hiszen a templom északi oldalán lévő ablakok kicserélésével megkezdődik a templom nagyobb méretű felújítása. Arról sajnos a feljegyzések nem tanúskodnak, hogy milyen ütemben folyik ez az eltervezett felújítás, mivel az ötvenes évek derekától csak a leghivatalosabb dolgok, események kerülnek jegyzőkönyvileg feljegyzésre. Voltak esztendők, melyekben – a korabeli jegyzőkönyvek szerint – csupán egy hivatalos presbiteri gyűlés tartatott, de a legtöbb jegyzőkönyvben csupán a zárszámadásbeli adatokról lehet olvasni, vagy éppen a gyülekezet, egyházmegye, egyetemes egyház tisztségviselőinek választásáról van szó. Ha egyéb ügyet tárgyal is a presbitérium, az is külső megkeresésre, vagy éppen felszólításra történik, s a legtöbb esetben a gyülekezetnek még reagálási lehetőséget sem hagynak egy-egy helyzetben.
1969-ben Batta Pál lelkipásztor elnöklete alatt a presbitérium lehatározza a templomtető újrafestését, valamint az orgona és a harang villamosítását. A határozatok megvalósulását az említett lelkipásztor már nem élte meg. 1969-ben a gyülekezet meghívja a Hardicsán szolgáló Ásványi Jánost lelkipásztorául, akit még az évben, a korábban elvitt harang helyett adományból öntetett harang szentelésével egybekötött ünnepi istentiszteleten beiktatnak lelkipásztori tisztségébe. A lelkipásztorra beiktatása után nagy feladat vár, hiszen 1971-ben a templom teljes külső felújítását végzik el. A harangok villamosítására 1972-ben kerül sor, amikor egy református házaspár adományából el tudja végeztetni a gyülekezet ezt a munkát is. 1975-ben már a parókia belső renoválása kezdődik el. 1988-ban a parókiát és a templomot is központi fűtéssel látják el. Nagy terve a gyülekezetnek a templom teljes belső felújítása, azonban az időközben megrepedt kisharang újraöntésének nem várt költségei, valamint Ásványi János lelkipásztor 1992-ben bekövetkezett váratlan halála miatt a templombelső felújítása eltolódott.
A gyülekezet Molnár Elemért, Örösben szolgáló lelkipásztort hívja meg és választja meg lelkészének, aki még e sorok írásakor is a gyülekezet első lelkipásztora. Molnár Elemér Királyhelmecre kerülésekor a parókia részleges átépítésére és felújítására került sor. A lelkipásztor 1993. október 24-én történő beiktatásakor került sor a korábban megrepedt és újraöntött harang felszentelésére is. A 90-es években sok felújítási munkát végzett el a gyülekezet és a parókia tetőzetének felújításán túl a korábban tervezett templomfelújítás is el lett végezve. Az ezredfordulón egy nagy terv megvalósításába kezdett a királyhelmeci gyülekezet, amikor a kor és a gyülekezet igényeinek megfelelő gyülekezeti ház építésébe kezdett, melynek átadására 2007-ben kerülhetett sor. Az átadás óta eltelt idő is alátámasztja, hogy nagy szükséges volt a gyülekezeti otthon megépítésére, hiszen annak megépülése több, korábban megvalósíthatatlannak gondolt alkalom megvalósítását tette lehetővé. A gyülekezeti otthon megépítéséhez és az új alkalmak szervezéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy 2003-ban Molnár István, majd 2005-ben felesége, Molnár Éva segédlelkészként kerültek a gyülekezetbe, akik azóta beosztott lelkészként szolgálnak. 2011-ben a gyülekezet meghívta második lelkészi állásába Molnár Istvánt, akit 2012. április 29-én ünnepi istentisztelet keretében iktattak be tisztébe.