A királyhelmeci gyülekezetnek sajnos már régóta nincs iskolája, azonban az egyházközség életéhez hosszú évtizedeken, évszázadokon keresztül hozzá tartozott a felekezeti iskolájának a fenntartása, az itt élő gyermekek magyar református szellemben való nevelése. Az egyházközség múltjáról akkor kapunk teljesebb képet, ha az egykori iskolájának a történelmével is némiképp megismerkedünk.
Az iskola, az oktatás és a nevelés évszázadokon keresztül szorosan összefüggött a református gyülekezettel. Feljegyzések arról tanúskodnak, hogy szinte a református gyülekezet létrejöttével együtt a református iskola, s így a református nevelés is megindul a városban. Egy feljegyzésből következtethetünk arra, hogy 1606 körül már református egyházi iskola működik Királyhelmecen, mely – néh. Bogoly János helytörténész szerint – összefügghet Bocskai azon igyekezetével, hogy visszaállítsa a korábban szinte természetesnek tartott vallási türelmet és a felekezetek egyenlőségét. Az ellenreformáció mellett a református iskola helyzetére, életére az is negatív hatással volt, hogy a sokáig birtok nélküli királyhelmeci gyülekezet csak nagyon szerényen tudta jövedelmezni a lelkészét és rectorát, vagyis tanítóját, aminek következtében csak nagyon rövid ideig maradtak a lelkészek és a tanítók a városban. Ez a helyzet a XIX. század derekáig fennáll. Időközben vásárol ugyan a gyülekezet földterületet, mely a lelkész és a tanító javadalmát képezi, de az aszályos évek és a térséget 1831-ben elérő kolerajárvány miatt a lakosság és így a gyülekezet is egyre inkább elszegényedik. A helyzet a XIX. század ötvenes éveire változik némiképpen, amikor már nem csupán a kántor-tanítót tudja a gyülekezet méltóképpen javadalmaztatni, hanem már segédlelkészt is tud fogadni. Ezt minden bizonnyal a város lakosságának megnövekedése és a gyülekezet megerősödése is megkövetelte. Az 1870-es évektől már az iskola megnagyobbítása is szükségszerűvé vált. A gyülekezeti tagok adományaiból megépült, a fő utcán ma is álló két-tantermes új iskolaépület átadására föltehetően 1875-ben került sor. Az 1880-ban tartott népszámlálás szerinti 2075 lakosból 865 református, s ebből – egy egyházmegyei közgyűléshez intézett levél szerint – 60-70 gyermek jár a református iskolába.
A gyülekezet története mindvégig arról tanúskodik, hogy a helyi reformátusok ragaszkodnak az iskolájukhoz. Így érthető, hogy a presbitériumot 1902-ben megrázza a lelkipásztor azon bejelentése, hogy az iskolába tanfelügyelő érkezik, hogy annak államosításának módjáról tájékozódjon. A presbitérium ez ellen határozottan tiltakozott, s ekkor az államosításra még nem is került sor.
1900-as évek elejére megnövekedett a tanköteles gyermekek száma, s minden bizonnyal ezért is történik meg, hogy Zemplén Vármegye királyi tanfelügyelője elrendeli a második tanítói állás felállítását. A gyülekezet iskolához való ragaszkodása ismét bebizonyosodik, mivel 1910-ben elhatározzák, hogy egy új, korszerű iskolát épít, s ezzel egy időben a régi iskolaépületben tanítói lakásokat alakít ki. A ma is álló iskolaépület egy fél év alatt elkészül, s az 1910. október 26-án már arról számolnak be a presbiteri gyűlésen, hogy az iskolaszentelési ünnepségen befolyt összeget az iskola felszerelésére fordítják. Az iskolaépítő lelkész, ifj. Bálint Dezső vezetésével a gyülekezet et követően sem tétlenkedik, mivel egy év múlva már a parókia felújításáról, újjáépítéséről döntenek.
Az első világháborúnál súlyosabban érinti az iskola sorsát a Tanácsköztársaság kikiáltás után Királyhelmecen megalakult direktórium, mely egyre inkább megnehezítette a gyülekezet életét. A tanácskormány az iskolát köztulajdonná nyilvánította és abból a vallástanítást kitiltotta, de az iskola fenntartási költségeit továbbra is a gyülekezet volt kénytelen viselni. Bár ez az állapot csupán néhány hétig tartott, de az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Királyhelmec jogilag is Csehszlováki része lett, és röviddel a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után az állam minden tisztviselőjétől, és így a tanítóktól, még az egyházi iskolákban tanítóktól is hűségfogadalmat kért. A helyi református iskola léte már ekkor némileg megingott, mivel két tanítója vonakodva, vagy egyáltalán nem voltak hajlandók a feltételnek eleget tenni.
1926. esztendő meghatározó a gyülekezeti iskola szempontjából, mivel azt nagy erőkkel próbálják államosítani. A presbitérium talán már látva az lekerülhetetlent, s talán félve az ekkor már érezhető gazdasági nehézségektől és az iskolával járó terhek nagyságának megnövekedésétől, hajlott is volna az államosításra, de a gyülekezet egyházközségi közgyűlésen egyhangú határozattal mondja ki, hogy „felekezeti iskolájának fenntartási jogáról nem mond le, hanem azt fenntartja a jövőben is úgy, mint az ősök fenntartották a múltban. – Kimondja továbbá, hogy kész és hajlandó viselni a terhet nagyobb egyházi adót fizetni, csak az iskola tartassék fenn továbbra is.”
1936-ban a presbitérium ismét tárgyalja a felekezeti iskola községesítését, s úgy ítéli meg, hogy a „felekezeti iskola fenntartásával együttjáró súlyos kiadások veszélyeztetik magának az egyházi életnek a fennmaradását”, azonban az iskola átadására még évekig nem kerül sor és azt még a nagyon nehéz háborús időkben is igyekszik megtartani és fenntartani a gyülekezet. A háború az iskola életére is kihat, mivel 1943-ban a gyülekezet kántortanítóját, Tóth Istvánt tényleges katonai szolgálatra hívják be. 1945-től az egyházi tisztviselők, s közöttük a tanítók is elveszítették államsegélyüket, amit a gyülekezet még meglévő tanítónőjének, Máthé Ilonának még igyekszik pótolni. Azonban a tanítónő „nem akar az egyházközség terhére lenni” és kéri az áthelyezését. A gyülekezet ekkor tanító nélkül marad, de az iskolájáról nem akar lemondani, s az akkori segédlelkészt, Csontos Zoltánt bízta meg a gyermekek tanításával.
A Királyhelmeci járási nemzeti tanács – tanügyi szakosztályának 1945. február 12-i keltezéssel felszólító levelet küld a Református Iskolaszéknek, vagyis gyülekezetünk esetében a presbitériumnak. E levélben utasítják a gyülekezet presbitériumát, hogy mivel a református népiskola nem rendelkezik a járási nemzeti tanács által kinevezett tanítóval, ezért a református népiskolába járó tankötelesek azonnal a királyhelmeci állami népiskolába kötelesek járni. A presbitérium kényszerhelyzetbe kerül és a gyülekezet iskolás gyermekeit – ahogyan a jegyzőkönyvben megfogalmazták – „egyelőre átküldi az állami népiskolába”. 1945. decemberében keltezett jegyzőkönyv már arról tanúskodik, hogy Szlovák Nemzeti Tanács rendelkezése értelmében, államosítás céljából össze kell írni az iskola ingó és ingatlan vagyonát. A felekezeti iskolaoktatás ez időben, felsőbb rendelkezésre megszűnt, ill. lehetetlenné vált. 1946. szeptemberében már arról kell írni a lelkésznek, hogy „nagyon szomorú a helyzetük az iskolába járóknak , mert a magyar nyelv használata nincs megengedve, így lehetetlenné válik a helyzet az ő nevelésük szempontjából”; majd így folytatja: „az iskolai nevelés pótléka kíván lenni a bibliai iskola és az iskolán kívüli énektanítás”. Ebből is látható, hogy miután a gyülekezetben több évszázad után megszűnt a felekezeti iskola, s a keresztyén hitben való nevelésre nem volt lehetőség az iskolában, más irányba kezdett el gondolkodni a gyülekezet presbitériuma.
1949-ben a község elöljárósága részéről szóbeli felhívás érkezett a gyülekezet vezetősége felé, miszerint az egyház tulajdonát képező kántori lakást és a vele kapcsolatos helyiségeket iskolai célra igénybe veszik. Ekkor a csupán szóban érkező felszólítást a gyülekezet presbitériuma elutasítja, de rövid időn belül az iskolaépület, ill. a gyülekezet fő utcán lévő, korábban folyamatosan bérbe adott épületének elvételére sor kerül. Az 1960-as évek végétől, a presbiteri jegyzőkönyvek már nem foglalkoznak az iskolaépület, ill. a fő utcán lévő épület ügyével. Azokat évtizedeken keresztül az állam használta. 1992. január 1-től kerülnek vissza az épületek a gyülekezet gondozásába. A közel négy évtized alatt az elvett épületeket használták raktárnak, óvodának, üzlethelységnek, de mintha sejtették volna, hogy egyszer vissza kell adni, a javításokra, az épület állapotának megóvására vajmi keveset fordítottak. Miután a gyülekezet visszakapta az épületeket, a legszükségesebb javításokat elvégezte. Az akkori javítások, munkálatok felületes végzése részben az anyagiak hiányának, részben pedig az 1992-ben induló Városi Egyetem (amely a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozata volt) épületgondjainak tudható be. Az épület egyik termét a gyülekezet használta saját céljaira, elsősorban hitoktatásra, de nagyobb részben a Városi Egyetemnek adta használatba, amivel ismét nevelési, a magyarságunk megmaradásához való hozzájárulási szándékát fejezte ki gyülekezetünk. A Városi Egyetemnek az egykori iskolaépületből való kiköltözése után a fő utcán lévő épület helyiségeit a gyülekezet bérbe adta, s az udvari épületet időszakosan használja.
Az egykori iskolaépület felújításához 2013. őszén fogott a gyülekezet, s az egykori tantermeket egy év alatt sikerül teljes egészében felújítani. Tekintettel az épület jó elhelyezkedésére a gyülekezet vezetőinek az volt a meglátása, hogy hosszú távra tervezve, a legoptimálisabban kell elvégezni a felújítást. Így a régi épület egy lépcsőházzal lett kibővítve, amelynek helyiségei a tetőtérben kialakításra kerülő vendégszobákat is „kiszolgálják” majd.