Gyülekezetünkben 2003-ban lett megalapítva a KOINONIA jótékonysági alap, ami egyházközségünk szolgálatát, a gyülekezeten belüli munkálatokat, s 2021-től immár az Édenkert Bölcsőde és Óvoda működését hívatott segíteni, támogatni. Ez az alap az állami törvények által kínált lehetőségből, a felajánlható adószázalékokból tud működni és tudja egyházközségünk értékteremtő szolgálatát támogatni. Az elmúlt években sok mindenhez hozzájárult a KOINONIA, számos alkalom megvalósulását segítette anyagilag és a gyülekezet lelki építkezésén túl a fizikai építkezés előrehaladását is segítette. Ahhoz azonban, hogy hatékonyan tudjon ez az alap működni, s továbbra is anyagi segítője tudjon gyülekezetünknek lenni, az szükséges, hogy mindazok, akik élni tudnak adószázalékaik felajánlásával, pár percet szánjanak erre, s ily módon, az adójuknak felajánlható részét „változtassák” adománnyá.
Idén is van lehetőség arra, hogy az alkalmazottak és a vállalkozók, jogi személyek a KOINONIA jótékonysági alap javára ajánlják fel adószázalékaikat.
A felajánláshoz szükséges nyomtatvány a királyhelmeci református lelkészi hivatalban beszerezhető, vagy innen letölthető: Letöltés. Saját nyomtatvány esetén, vagy az adóbevallás kitöltésénél a következő adatokat szükséges feltüntetni:
Obchodné meno, názov (megnevezés): KOINONIA
Právna forma (jogi forma): Neinvestičný fond
IČO (identifi kációs szám): 31256384
Adresa (cím): Kostolný rad 13, 077 01 Kráľovský Chlmec
