Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

Eseménynaptár


Baj van a hűséggel – mondják sokan, s ez bizony nyilvánvaló is. A különböző társaságok hűségszerződést iratnak alá a kliensekkel, de sokszor már két évig sem tudunk megmaradni az adott telefontársaságnál, vagy gáz-, villanyszolgáltatónál, esetleg pénzügyi intézetnél, s a kedvezőbbnek tűnő ajánlatra hamar elcsábulunk. De nem csupán ilyen kevésbé lényeges dolgokban nem tudnak sokan hűségesek lenni, de a fontosabbakban sem. Házasságok mennek tönkre hűtlenség miatt, alkalmazottak elbocsátásáról lehet hallani hűtlen vagyonkezelés okával. A bűnös emberi természet következménye a hűtlenség mind az emberi kapcsolatainkban, mind az Istennel való kapcsolatunkban. Nem véletlenül szólít fel az ige bennünket: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját”, és biztosan nem véletlenül lett ez egyházunk címerének vezérigéje. 
A hűség témája került előtérbe az idei nyári táborokban is, amit szerte a Kárpát-medencében szerveztek több száz gyülekezetben, s közöttük a királyhelmeci valamint a pólyáni gyülekezetben. Idén is szép számmal jelentkeztek a gyerekek, elmondható talán, hogy a gyülekezeti ház maximális befogadóképességét kihasználtuk, hiszen volt olyan nap, amikor hetvenöten énekeltük közösen táborozók és segítők, illetve vezetők a főének sorait: Légy hű mindhalálig Isten kért meg erre…  
A tábor napjaiban Dániel történetén keresztül mutattuk be az Istenhez való hűség fontosságát és jutalmát, de a bevezető történetekben Bálint gazdával és két hűséges pulikutyájával, Bogánccsal és Borókával ismerkedhettek meg a gyerekek. A történetet minden nap korosztályonként, munkafüzet segítségével dolgozták fel a gyerekek, és persze idén sem hiányozhattak a tábor elmaradhatatlan elemei, mint a vetélkedők, a kézműves foglalkozások, a viking-sakk, vagy éppen a kincskeresés. A táborzáró istentiszteletre július 9-én került sor a templomunkban, amire már a szülőket, nagyszülőket is invitáltuk és szeretettel vártuk. A tábor megszervezését nagyban segítette a magyarországi Bethlen Gábor Alap támogatása.
 
 

A királyhelmeci református gyülekezet 2017-ben is megszervezi a már hagyományosnak mondható adventi játszóházát. A nyári táborok és a heti rendszerességgel megvalósuló vasárnapi iskola, gyermekistentisztelet mellett ez is olyan alkalma a gyülekezetnek, amelyre a kisebb gyerekeket várjuk. A legkisebbek, az ovisok akár édesanyjukkal is érkezhetnek, s így közösen készíthetik el a tervezett foglalkozásokat, de a gyülekezet ifjai is tudnak segédkezni a kézműveskedésben. Az idei játszóházra 2017. december 2-án, szombaton kerül sor 13:30 órai kezdéssel a református gyülekezeti otthonban. Fontosak a foglalkozások, azok a tárgyi emlékek, amiket a gyerekek hazavihetnek, amivel készülhetnek maguk is az ünnepre, de még fontosabb az az üzenet, amit énekben, vagy közösen meghallgatva, esetleg eljátszva ismerhetnek meg a játszóházban a gyerekek, vagyis a karácsonyi örömüzenet, Jézus Krisztus születéstörténetének, Isten nagy tettének a megismerése. Szeretettel várjuk a gyerekeket, akik számára frissítőről is gondoskodunk. 

A királyhelmeci református gyülekezet 2016-ban is megszervezi a már hagyományosnak mondható adventi játszóházát. A nyári táborok és a heti rendszerességgel megvalósuló vasárnapi iskola, gyermekistentisztelet mellett ez is olyan alkalma a gyülekezetnek, amelyre a kisebb gyerekeket várjuk. A legkisebbek, az ovisok akár édesanyjukkal is érkezhetnek, s így közösen készíthetik el a tervezett foglalkozásokat, de a gyülekezet ifjai is tudnak segédkezni a kézműveskedésben. Az idei játszóházra 2016. december 3-án, szombaton fog sor kerülni 13:00 órai kezdéssel. Fontosak a foglalkozások, azok a tárgyi emlékek, amiket a gyerekek hazavihetnek, amivel készülhetnek maguk is az ünnepre, de még fontosabb az az üzenet, amit énekben, vagy közösen meghallgatva, esetleg eljátszva ismerhetnek meg a játszóházban a gyerekek, vagyis a karácsonyi örömüzenet, Jézus Krisztus születéstörténetének, Isten nagy tettének a megismerése. Szeretettel várjuk a gyerekeket, akik számára frissítőről is gondoskodunk. 

A királyhelmeci református templomba belépve sokaknak először a főbejárattal szembeni karzatra épített orgonán akad meg a szeme, ami nem is csoda, hiszen a múlt század elején épített hangszernek a sípsorai, és annak aranyozott, díszes borítása szemet gyönyörködtető. Mindez azonban semmit nem ér, ha nem tudja célját betölteni, vagyis az istentiszteleti éneklést, Isten dicsőítését segíteni; így a hangszer, célját elveszítve, használaton kívüli dísztárggyá válik csupán. Sajnos ez történt templomunk orgonájával is, ami mostanra már csak egy szép bútordarabja lett a templomnak. Három éve, az orgona többféle meghibásodása miatt, nem tudjuk azt használni istentiszteleti célokra, s átmenetileg egy elektromos hangszerrel kísérjük a gyülekezeti éneklést. 
A múlt század elején egy Amerikába szakadt hazánkfia gyűjtést hirdetett, és az összegyűlt támogatást hazaküldve hozták létre az ún. „orgona alapot”, amelybe továbbra is várták a felajánlásokat a gyülekezeti tagoktól. A közös összefogásnak és áldozatvállalásnak köszönhetően a királyhelmeci reformátusoknak is lett orgonájuk, amit a híres Angster József orgonaépítő mester pécsi vállalata készített el és adott át 1908-ban a gyülekezetnek. Száz éven keresztül működött az orgona, és a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a villamosításon túl soha nem volt szükség nagyobb javításra. Egészen mostanáig. 
Az istentiszteleteken megoldott az énekkíséret, de sokaknak mégis hiányzik az orgonaszó, a régi, már-már ősinek és egyre ritkábbnak mondható hangszer, így a gyülekezet szeretné felújítani, újra használhatóvá tenni az orgonáját, vagyis szeretné, hogy az ismét Isten dicsőségére és ne csak a szemek gyönyörködtetésére szolgáljon.
Az orgona felújításának céljára jótékonysági adventi koncertet szervezünk, amelyen a királyhelmeci Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai fognak fellépni. A koncertre december 11-én (pénteki nap), 17:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A jótékonysági adventi koncertre a belépés ingyenes, de a helyszínen lesz lehetőség perselyadománnyal hozzájárulni az orgona felújításához, javításához. A szervező gyülekezet és a közreműködő Művészeti Alapiskola szeretettel vár minden érdeklődő, zeneszerető, vagy éppen segíteni szándékozó személyt e koncertre felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara nemzetközi tudományos konferenciát szervez Királyhelmecen, amelyre 2015. november 19-20. napokon kerül sor. A nemzetközi konferencián az egyetem előadói mellett más hazai és határon túli tanárok is tartanak előadást a következő témában: A vallási, az egyházi és a lelkészi identitás aktuális kérdései. A tudományos szimpóziumnak a helyszíne a Királyhelmeci Református Egyházközség gyülekezeti otthona lesz. A szervező egyetem a társszervezőkkel együtt szeretettel várja a konferencia témája iránt érdeklődőket.

 

 
A Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség immár második alkalommal szervez a keleti egyházmegyék számára regionális presbiteri konferenciát, amelyre 2015. november 14-én, szombaton 9:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A regionális presbiterképzés tervezett programja:
 
08:45-09:00 Érkezés és regisztráció
09:00-09:05 Esperesi köszöntés
09:05-09.25 Éneklés: 89. Zsoltár 1. vers: Az Úrnak irgalmát örökké éneklem 
Kezdő áhítat: igét hirdet Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának nem lelkészi elnöke
Éneklés: 396 dicséret 1.2.3. vers: Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
09:25-09:30 Elnöki megnyitó: Fekete Vince, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség megbízott elnöke
09:30-10:15 1. előadás: A presbiteri tisztségről – Dr. Huszár Pál
10:15-10:30 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
10:30-11:00 Kávé szünet
11:00-11:05 Éneklés: 397 dicséret 1.2.3.vers: Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed
11:05-11:50 2. előadás: Az egyházközségi gondnok tisztségéről – Dr. Huszár Pál
11:50-12:05 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
12:05-12:10 Elnöki zárszó, a konferencia befejezése
12:10-12:15 Záró imádság 
12:15-12:20 Áldás
12:20- Frissítő, ebéd a királyhelmeci gyülekezeti otthonban
 
Az alkalom szervezői szeretettel várják a zempléni és az ungi egyházmegye gyülekezeteinek presbitereit, gondnokait.

Hetek, sőt hónapok óta a migránsválságról szólnak a híradások, ami a hétköznapi embert mindeddig kevésbé érdeklő témákat is felvet. Születnek kérdések és válaszok, vagy inkább csak kérdések, mert a sok esetben egymásnak ellentmondó válaszok inkább elbizonytalanítanak, már-már félelmet keltenek. A keresztyén embert a kialakult helyzet azért is feszíti, mivel hittestvérei legyilkolásáról szóló hírek abból a térségből is érkeznek, ahonnan a bevándorlók egy része Európába érkezik. S bár nem kell párhuzamot vonni a kettő között, hiszen sok menekült a keresztyéneket is üldöző csoportok által előidézett feszültségek miatt is menekül otthonából, de a média gerjesztette vélt, vagy valós félelem (ez talán csak évek múltán fog kiderülni) az ember elméjében a kettőt mégis összekapcsolja. A tisztábban látás, letisztultabb kép nyerése, és a nyilvánvalóan meglévő, de a médiában egyre halkuló keresztyénüldözés „megismerése” céljából a királyhelmeci református gyülekezet az iszlám világ és a keresztyénüldözés témában előadást szervez, amelyre 2015. november 12-én, 18:00 órai kezdéssel Királyhelmecen kerül sor, a református egyházközség gyülekezeti otthonában. Az est tervezett programja:

Youssef Fakhouri: Keresztyénüldözés a 21. században a Közel-Keleten

Adonis Kassab: A hit nemes harca Szíriában, a múlt és a jelen tükrében

A félig magyar származású előadókat Balázs Lilla református hitoktató, a Selye János Egyetem iszlám témával foglalkozó doktorandusza kíséri. Az elhangzó előadásokkal szeretnék, ha minél több emberhez eljutna annak a híre, hogy szerte a világban – a Közel-Keleten élő keresztyén hittestvéreknek különösen – milyen iszonyatos körülményekkel kellett az utóbbi időben szembenézniük hitük, Krisztus Urunkhoz való ragaszkodásuk miatt.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre az előadásra.

A mai fiatalokat nem érdekli Kálvin – gondolják sokan, s való igaz, hogy a ma felnövekvő generáció és a XVI. század reformátora közötti öt évszázad megnehezíti, hogy gyülekezetünk ifjai számára érdekes legyen a magával is szigorú Kálvin János. Erre, mármint a reformáció neves alakjának élete utáni érdeklődésre cáfoltak rá némileg azok a fiatalok, akik 2014. november 22-én részt vettek a Zempléni Egyházmegye 3in1 elnevezésű ifjúsági alkalmán Királyhelmecen. A Kálvin emlékévek zárása kapcsán az alkalom szervezői fontosnak tartották, hogy az eltelt évszázadok ellenére a fiatalok is megismerjék azt a személyt, akiről „kálvinistáknak” neveztetnek.
Az egyházmegyei ifjúsági alkalom ezúttal is a Reforgó zenekar vezette énekléssel kezdődött, majd a helyi lelkipásztor, Molnár István köszöntötte a környező gyülekezetekből érkező fiatalokat és a Jer 1, 4-10 alapján szólt hozzájuk. Ezt követően Molnár Éva lelkésznő tartott egy rövid előadást Kálvin János életéről, a reformátor életének fontosabb állomásairól és elvégzett munkájáról. Öröm volt nézni, ahogy a fiatalok az előadást követő, előre beharangozott vetélkedőre készülve jegyzetelték a fontosabb adatokat, megbeszélték, hogy ki mit ír, mit tart fontosnak lejegyezni. Az előadást követően, a résztvevők öt csoportban járták végig a reformátor életének fontosabb állomáshelyeit, s így jutottak el Noyonba, Strasbourgba, Bázelbe és Genfbe, ahol különböző feladatokat kellet megoldaniuk hol közösen, hol egyénileg, s mindeközben, a helyes válaszokkal, feladatmegoldásokkal adománytallérokat kaptak, hogy felépíthessék a genfi akadémiát. Sikerült. Az ügyes csapatok minden helyszínen megoldották a feladatot, s a kiadott feladatlapot is probléma nélkül kitöltötték, így a vetélkedő végére az akadémia megépítéséhez szükséges adományok is összegyűltek.
Játékos formában ugyan, de mégis sok mindent megtanultak a fiatalok Kálvin életéből, s ha az évszámok nem maradnak is meg, vagy a különböző helyszínek idővel keveredni fognak, arra minden bizonnyal emlékeznek majd, hogy a reformáció vezéregyénisége mennyire szorgalmas és Krisztusa iránt elkötelezett volt egész életében, még a nehézségek, próbatételek ellenére is.
Az alkalom végén Kálvin János egyik imájával könyörögtek a jelenlévők, s a Reforgó ifjúsági zenekar vezetésével azt az Istent dicsérték, aki Ura volt Kálvinnak és Ura mindnyájunknak, akinek hála ezért az alkalomért, s akire nézve azt mondhatjuk – Kálvin után –, hogy egyedül Övé legyen a dicsőség.

A Zempléni Egyházmegyében közel öt évvel ezelőtt szervezték meg először a 3in1 ifjúsági alkalmat, amellyel a már konfirmált fiataloknak szerettek volna teret adni a találkozásra, s lehetőséget biztosítani az „egymás hite általi épülésre”, vagyis a lelki növekedésre. Időközben a korosztály kiszélesedett – legalábbis lefelé –, s már az első találkozások után nyilvánvaló volt, hogy a konfirmált fiatalokon túl a konfirmációi előkészítőbe járó ifjak is rendszeresen részt vesznek majd az egyházmegyei ifialkalmakon. Kezdettől fogva az volt az elképzelés, hogy lehetőség szerint havi rendszerességgel valósuljanak meg ezek az alkalmak, s mindig más-más gyülekezetben, ahol nem csak a helyszínt adják, hanem a helyiek a témát is kiválasztják és a „programot” is biztosítják, vagyis tartalommal töltik meg az ifjúsági délutánt. Az elmúlt években a Zempléni Egyházmegye 10 gyülekezetében volt 3in1 alkalom, s voltak gyülekezetek, amelyekben többször is várták az fiatalokat, akik hol többen, hol kevesebben vettek részt a nekik szervezett délutánokon. Bízunk azonban abban, hogy minden egyes helyszínen és alkalmon volt lehetőségük a fiataloknak hitükben épülni, Isten-ismeretükben előrébb jutni.
 A soron következő 3in1 ifjúsági alkalomra 2014. november 22-én, a királyhelmeci református gyülekezeti otthonban kerül sor 14:00 órai kezdettel. Tekintettel a Kálvin-emlékévek idén történő lezárására, Kálvin János halálának 450 éves jubileumára, a királyhelmeci szervezők a neves reformátor életén, szolgálatán keresztül szeretnék a 3in1 alkalomra érkező fiatalok figyelmét Istenre irányítani.

A bodrogközi települések egy része idén ünnepelte első ismert írásos említésének 800 éves jubileumát. Ez évforduló kapcsán Királyhelmecen és több környékbeli településen is volt alkalom az ünneplésre és a hálaadásra. A sok-sok kulturális programmal teletűzdelt településenkénti ünneplések mellett a királyhelmeci református gyülekezet fontosnak tartotta a tényleges visszatekintést, az elmúlt évszázadoknak az áttekintését, régiónk és egyházunk vonatkozásában egyaránt. Már az alkalom szervezésekor nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt évszázadoknak csak a legmeghatározóbb, fordulópontokat jelentő eseményei említésére ad majd lehetőséget az a történelmi szimpózium, amelyre 2014. november 9-én a királyhelmeci Városi Művelődési Központ kistermében került sor. Bizonyosak voltak afelől, hogy egy délután alatt lehetetlen mindenre kiterjedő, 800 évet átfogó előadást tartani, ugyanakkor fontosnak tartották, hogy népünk és egyházunk múltjára közösen, királyhelmeciek és környékbeliek ilyen módon is emlékezzenek. Ebben az emlékezésben, a történelmi visszatekintésben három előadó volt segítségül, akik különböző oldalról közelítették meg a témát. Prof. PhDr. Kónya Péter, PhD., az Eperjesi Egyetem előadója Királyhelmec városának múltját vázolta fel a téma nagyságát tekintve nagyon is szűkös időkeretben. Előadásában kitért az évszázadok során itt élő, a várost birtokló, olykor csupán bitorló családokra és tetteikre, valamint a városnak a régióban betöltött szerepére és fontosságának időközbeni változásaira. Röviden érintette a reformáció korát is, azonban a város és a régió egyháztörténeti vonatkozásait már a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára, Prof. Dr. Dienes Dénes osztotta meg a szép számú hallgatósággal, hiszen ő „Egyház a történelemben, történelem az egyházban” címmel tartotta meg előadását. A korabeli feljegyzések, egyházlátogatási jegyzőkönyvek idézésével sokszor csalt mosolyt a történelem iránt érdeklődő jelenlévők arcára, amely feljegyzések által a korabeli egyházi, gyülekezeti élet gyakorlatába is bepillantást nyerhetett a hallgatóság. Harmadik előadóként Furik Csaba, Kassa Megye képviselője, a kisgéresi gyülekezet gondnoka és a falu polgármestere állt a pulpitus mögé, aki korban, s így a jelenlévőkhöz is talán közelebb lévő témát boncolgatott, hiszen a XX. század történelmét, Királyhelmecet és a régió településeit is érintő politikai döntéseket elemezte, amely döntések népünkre és egyházunkra nézve is szörnyűségesek, jelenünket is meghatározó rendelkezések voltak.
A vasárnap délutáni történelmi előadások által csupán megsejthettünk valamit az elmúlt évszázadokból, azok olykor felemelő, máskor inkább lesújtó eseményeiből. Azonban – ahogyan oly gyakran emlegetik – mivel múlt ismerete nélkül nincs jövő, így még ha sokszor feledésbe kívánják is meríteni a múltat, vagy éppen nyilvánosan tagadni és megváltoztatni akarják is azt, a jövőnk és a felnövekvő generációk miatt fontos a múlt megismerése. A királyhelmeci református gyülekezet vezetői, mint a hiánypótló alkalom szervezői bíznak abban, hogy ha csak kevéssel is, de a történelmi szimpózium megszervezésével hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy Bodrogköz központjának település- és egyháztörténetét jobban megismerjék, s így kicsit talán ragaszkodóbbakká, a szülőföld iránt elkötelezettebbekké váltak mindazok, akik ez alkalomra ellátogattak.

Királyhelmec és Kisvárda városa évek óta testvérvárosi kapcsolatot ápol egymással, amely kapcsolatnak látható jelei is vannak, hiszen a két város kölcsönösen részt vesz egymás kulturális rendezvényein, alkalmain. A két város református gyülekezete között mindeddig nem volt megállapodás az egymásra való odafigyelésre vonatkozólag, de ennek ellenére többször volt az elmúlt években lehetőség arra, hogy egymás szolgálatába betekintsenek, vagy hogy közösen alkalmat szervezzenek. E találkozások során merült fel annak a gondolata, hogy a két gyülekezet között testvérgyülekezeti megállapodás szülessen, amelynek aláírására, az eddigi kapcsolat „hivatalosítására” 2014. szeptember 28-án, a királyhelmeci református templomban, ünnepi istentisztelet keretében került sor.
A vasárnap délelőtti istentiszteleten Nt. Százvai László, kisvárdai főlelkész a Mk 3,13-19 alapján hirdette az igét. Ezt követően Nt. Molnár István, királyhelmeci lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében elmondta a testvérgyülekezeti megállapodás előzményeit, a két gyülekezet eddigi kapcsolatát, szolgálatuk közös pontjait. Utalt rá, hogy bár a Megváltó Jézus Krisztusban eddig is testvérei voltak egymásnak, de ez a testvéri kapcsolat hivatalos formát is ölt a megállapodás aláírásával, amely megállapodás deklarálja, hogy „imádságban hordozzuk egymást, élő kapcsolatot ápolunk gyülekezeteink között, és mindent megteszünk azért, hogy szolgálatunkkal áldjuk és magasztaljuk határtalan szeretettel átölelő Istenünket.”
Nt. Százvai László bemutatta a kisvárdai gyülekezetet, annak szolgálati területeit, majd ezt követően Valla Gábor felolvasta a testvérgyülekezeti megállapodás szövegét és annak aláírására szólította a királyhelmeci és kisvárdai lelkészeket és gondnokokat.
A megállapodás aláírása után a kisvárdai gyülekezetek gondnokai átadták ajándékukat, hímzett nemzeti zászlót a királyhelmeci gyülekezetnek, amit Nt. Molnár Elemér, királyhelmeci lelkipásztor a Himnusz eléneklése után a gyülekezettel együtt megáldott.
Az istentiszteletet Nt. Bogya-Kis Áron kisvárdai beosztott lelkész által vezetett kisvárdai kórus szolgálata, valamint Nt. Bogáti Attila, kisvárdai ifjúsági lelkész által vezetett ifjúsági csoport éneke és szavalata tette ünnepélyesebbé.