Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

A hatályos járványügyi rendelkezések április 19-től - bizonyos feltételekkel - megengedik a templomok megnyitását és nyilvános istentiszteletek tartását. Ez új rendelkezés értelmében 15 négyzetméterenként egy fő lehet a templomban, ami a királyhelmeci református templom esetében mintegy 20 főt jelent csupán. E létszámkorlát miatt négy istentiszteletet tartunk április 25-én, vasárnap a következő időpontokban: 8:30, 9:30, 10:30, 14:00 és 15:00. Az istentiszteletre előzetesen szükséges jelentkezni a lelkészi hivatal telefonszámán, illetve érdeklődni szükséges, hogy a kiválasztott időpontra még van-e „szabad hely”. A telefonszám: 056-6321972. A több időponttal és az előzetes jelentkezéssel talán sikerül áthidalni a létszámkorlátozást és minden templomba vágyó „bejuthat” az istentiszteletre.

Bízunk abban, hogy e korlátozás átmeneti csupán és annak mielőbbi feloldását követően a teljes gyülekezettel közösen lehetünk istentiszteleten.

Kérjük, hogy a templomba érkezők tartsák be az általános rendelkezéseket és istentiszteletre FFP2 típusú maszkban, a bejáratnál elvégzett kézfertőtlenítés után érkezzenek. Negatív tesztről, vagy oltásról szóló igazolás nem szükséges. 


Húsvétra készülő testvéreim! Most nem tudunk fizikailag együtt lenni, a templomban közösen énekelni, a feltámadott Krisztust így dicsérni, nincs lehetőségünk együtt úrvacsorázni. Idén húsvétkor a gyülekezetben még csak nem is találkozhatunk és nem láthatjuk egymást. Vagy mégis? Talán igen: virtuálisan, a technika segítségével. Ahhoz, hogy lássuk egymást, azt kérnénk, hogy aki odahaza a húsvéti istentiszteletet hallgatja, úrvacsorázik (akár a családjával, akár egymaga), és lehetősége van rá, a közvetített istentisztelet után készítsen egy fényképet, akár csak egy mobilos szelfit a kicsiny, családi gyülekezetről, vagy éppen önmagáról, és ossza meg a közösségi oldalon. Örülünk, ha az így készült képeket a Királyhelmeci Református Egyházközségnek (illetve Molnár Istvánnak) is elküldik, hogy azt közzé tehessük. Örüljünk egymásnak! Örüljünk a feltámadott Krisztusnak, és mutassuk meg, hogy isten igéje vidámságot, szívbeli örömöt szerzett nekünk!

Testvérgyülekezetünk, a Kisvárdai Refomrátus Egyházközség meghívására május 5-én Kisvárdára érkezik a világhírű holland Shirchadasj ének- és zenekar és este 19:00 órától koncertet ad a kisvárdai vár nagyszínpadán. A zenekar 50 fős nagykórussal és 20 fős zenekarral, különleges fény- és hangtechnikai háttér mellett szólaltatja meg mély tartalmú, evangéliumi üzenetet közvetítő dalait. A koncerte a belépés ingyenes, azonban a halyszínen örömmel fogadnak önkéntes adományokat a Református Szeretetszolgálat munkatársai, amely adományokkal idén a kárpátaljai magyar családokat támogatja a Református Szeretetszolgálat. A távolság nem nagy, így aki csak teheti, látogasson el az evangéliumi tartalmú koncertre.

 

A KOEN Alapítvány felvidéki munkacsoportja gyülekezeti otthonunkban mutatja be az idei Vakációs Bibliahét, azaz a nyári napközi gyerektábor programját, amelyre 2015. április 24-én, 15:00 órai kezdéssel kerül sor. Erre az alaklomra a Zempléni és az Ungi Református Egyházmegyék lelkipásztorait, hitoktatóit, a nyári táborokban segédkező gyülekezeti tagjait várjuk.
A 2015-ös esztendő Vakációs Bibliahét programjának címe: „RAGYOGJ, CSILLAG!”, témája pedig Eszter története. 
„Gyermekkorunk egyik legnagyszerűbb játéka az, hogy királyfiak vagy királylányok vagyunk. Kamaszkorunk egyik legnagyobb vágya, hogy valahogyan kiemelkedjünk a szürke tömegből. Hívő életünk egyik legnagyobb áldása pedig az, hogy minden álmunk valóra válhat: a nagy Király gyermekeiként nemcsak lehetőségünk van „ragyogni”, hanem egyenesen erre kapunk elhívást: „feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Fil. 2,15). „Tele van a világ sztárokkal, azt mondják ők a híres csillagok”, hangzik az egyik ismert szerző énekében. Valóban nagyon sok „celeb” vesz körül bennünket, ezrek, milliók rajonganak értük. Ők határozzák meg a divatot, a közfelfogást, a viselkedést. Valóban méltók a követésre? És valóban az különleges, aki evilági normákat követ? Eszter királynő története az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet valaki „csillag” azzal, hogy betölti a neki rendelt feladatot.” – olvasható az idei program bevezetőjében, amelynek célja, hogy valódi értékeket állítson a gyermekek elé egy bibliai személy segítségével.
Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
„Teljes a diadal a halál fölött.”
(1Kor 15,54)
 
Szeretett magyar református Testvéreink!
Pál apostol ujjongó megállapítása életformáló meggyőződésből fakad, és arra a változásra utal, amelyet a maga életében is megtapasztalt. A damaszkuszi úton haladva a Jézus követőinek elfogását és megsemmisítését tervezte még, ám a feltámadott Úrral találkozva gyökeres fordulat állt be az életében. Ennek következtében elvetette régi életét, kárnak és szemétnek ítélte azt, hogy immár teljesen új életben járjon, beteljesedve Isten kegyelmével és igazságával. Ebben az üdvözítő hitben értette meg, hogy Isten beteljesítette ősi ígéretét, és Krisztus halála és feltámadása által legyőzte a régi kígyót, a bűnt és halált, és új életre szabadította meg az embert.
A Kárpát-medence magyar reformátussága is az élő és életet adó Jézus Krisztust követve formálta egységét, melynek olyan sok gyümölcsét élvezhettük már az elmúlt esztendők alatt. S mivel teljes a diadal a halál fölött, derült bizakodással tekintünk a jövendő elé, hiszen református magyar népünk számára is Jézus Krisztus a hűséges kezese minden elkövetkezendő áldásnak. Hisszük, hogy együttes bizonyságtételünkben is felragyoghat Isten szeretetben munkálkodó kegyelme. Legyünk hát boldog hirdetői ennek az örömüzenetnek mindenkor és mindenhol, és szolgáljunk hűséggel a nekünk adott ajándékokkal mindenkinek és mindenhol.
Jézusunk a halálon győzedelmes Úr! Ne rettentsen hát bennünket semmi keresztyén szolgálatunkban még akkor sem, ha világunkban annyi keservet, romlást, pusztulást és halált látunk. Tegyünk jót mindekkel! Ne hátráltasson minket az, hogy e mai világban olyan sokan próbálják tönkretenni az Isten szeretetének áldott vetését. Hű az Isten! Ne rémítsen az, hogy olyan sok helyen és annyian törnek Isten gyermekeire ebben a világban. Boldogok a szelídek! Ne rettentsen az, hogy nem is messze tőlünk milyen félelem veszi körül testvéreinket a háborús fenyegetettség miatt. Imádkozzunk szüntelen: adj békességet, Úr Isten, a mi időnkben a földön!
Boldog hitünk azon a bizonyosságon alapul, hogy Isten teremtett világában és életünkben nem a bűné, a gonoszé, a háborúé és a halálé az utolsó szó, hanem Krisztusé, aki meghalt és feltámadt. Hálás reménységünk a feltámadás és az örök élet ígéretére irányul, s mi mind arra tekintve hordozzuk egymás terhét is, imádságban és a szeretet cselekedeteivel.
 
Mi tudjuk, hogy Krisztus a jövő, ezért együtt követjük őt.
 
2015 húsvétján
 
Áldott ünnepet kíván:
a Generális Konvent Elnöksége